| |
| Az eszkimózás tanulása |
| A csípõlendítés
és a befejezõ mozgásfázis olyannyira fontosak a sikeres
átforduláshoz, hogy a kezdetektõl alaposan tanulni és
gyakorolni kell. A kivételes tehetség nem elég, ahogy összpontosítani
kell a testtartásra és az evezõ tartására a
tanulási folyamat során, a tanuló elfelejtheti a csípõlendítés
kivitelezését. Ennek eredményeként túl korán
emelheti ki fejét és törzsét a vízbõl,
elveszti az energiát és az átfordulás sikertelen lesz. |  |
Az elsõ gyakorlat a stabil üléspozíció
felvétele. A talp a lábtámaszt feszíti, a boka a kajak
falának támaszkodik, a comb a combtámasznak feszül,
a fenék stabilan ül, a hátat szilárdan támasztja
a hátlap. Ekkor teljesen együtt él a test a kajakkal, csak
deréktól szabad a mozgás. Már ebben a szakaszban nagyon
fontos a pontosan testre állított kajak, s itt jelent problémát
a bérelt, vagy kölcsönkajak, ahol a rendelkezésre álló
idõ alatt nehezen lehet beállítani a szükséges
pozíciókat. Érdemes olyan hajót keresni, ahol a lábtámasz
és az ülés is állítható, ill. a combtámasz
megfelelõ felületen, keményen fogja a combot. Nincs kellemetlenebb
élmény, mikor a combbal feszítés közben elenged
a lábtámasz és kicsúszik alóla a comb.
A stabil üléshelyzet felvétele után az evezõt
vízszintesen a fej fölé tartva, a combok és a csípõ
segítségével az oldalára kell fordítani, amennyire
függõlegesen tartott testtel csak lehetséges. Ez a csípõjáték
az alapja a fordulónak, érdemes minél többet gyakorolni.
Az élreállítás nagyon dinamikus legyen, s az élre
állított hajót meg kell próbálni minél
tovább a felélezett helyzetben tartani. A gyakorlatot mindkét
oldalra ismételten végre kell hajtani. A dõntés
szöge és a mozdulat sebessége folyamatosan növelhetõ,
ameddig a derék engedi. Ez a gyakorlat remek kezdés a rövid
lapáttámaszos eszkimózáshoz, ahol a váll és
a felsõtest derékszöget zár be a hajóval.
A felsõtest forgatása az ívescsapásos eszkimózáshoz
visz közelebb. A gyakorlatot a test elõtt vállmagasságban
tartott evezõvel kell végrehajtani. A bal csípõ és
comb emelésével a törzs balra fordul, a jobb kar kinyúlik
a bal boka külsõ széléig fordulva. A sikeres befejezés
után visszatérés a kiinduló pozícióba,
majd ismétlés az ellenkezõ irányba. A fordulás
közben a felsõtestet elõrehajol. A gyakorlat fejleszti a forgás
és a csípõmozgás begyakorlását és
idõzítésének összehangolását az
ívescsapásos fordulóhoz.
A következõ gyakorlatban
az evezõsnek meg kell találni a legjobb fellendülõ testtartást.
A jobbkezeseknek ez általában a hajó jobb oldalát
jelenti. |  | | A
cél a test lehetõ legnagyobb részének víz alá
merítése, miközben a legközelebb hajlik a hajó
forgási tengelyéhez. A kajak dõlésszöge a comb
és a boka játékával szabályozható a
maximális visszafordító felhajtóerõ megszerzése
érdekében. A helyzet eléréséhez a jobb kart
egyre mélyebbre kell a vízbe süllyeszteni, a hátat jobbra
fordítani és elõre hajlítani, amennyire lehetséges.
Az arc bal oldala súrolhatja a spritzdecket és végül
a jobb térd mellett végzõdik a mozgás. Ez így
elsõre igen komoly tornamutatványnak tûnik, megnyugtatásul,
az is. Ha nem megy végig, mindenkinek más testi adottságai
vannak, a saját határig kell nyújtani az elõrehajlást.
Az egyensúly megõrzése érdekében a vízbe
merülõ karral evezõ, csóváló mozgással
lehet segíteni. A legtöbb kajakos kis gyakorlással az arcát
is bele tudja meríteni a vízbe. Vannak, akik olyan hajlékonyak,
hogy teljes fejüket vagy akár az másik karjukat is egyidõben
tudják a víz alá meríteni. Ez a gyakorlat a kézzel
végrehajtott fordulóhoz vezet el végsõ fázisában. |   | | A gyakorlat
során a felsõtest arccal lefelé helyezkedik el vízszintesen
miközben a tanuló kézzel a medence oldalán, az oktató
hajóorrán vagy bármilyen hasonló, a víz szintjén
elhelyezkedõ, biztos fogáson támaszkodik. A testhelyzet eléréséhez
a jobbkezes evezõsnek teljesen jobbra kell fordítani derekát,
megfogni a támasztékot, majd jobbra dõlve belefordulni a
vízbe. Fontos, hogy a tanuló felismerje, hogy az arcát és
testét teljesen bele kell merítenie a vízbe a hatásos
gyakorláshoz. A gyakorlat során elõször a derekat kell
nyújtani mindkét irányba, amíg lehetséges,
a bal comb nyomásával lefelé fordítva a hajót,
majd a jobb comb húzásával vízbõl kifordítva,
mindezt minél kisebb pozícióváltoztatással,
csak derékból végrehajtva. A felsõtest lehetõleg
mozdulatlan maradjon a felszínen - nem szabad engedni, hogy kiemelkedjen
a vízbõl, amíg a csípõmozdulat rutinosan nem
megy.A hajó orra a mozgásnál erõs hajlandóságot
mutat, hogy a medence szélére kicsússzon, így a felsõtestet
a hátsó fedélzet felé erõlteti. Ezért
fontos a hajót ilyenkor is kontrollálni, hogy a fellendülés
arccal a térdhez közel legyen gyakorolva. A megfelelõ szöget
a kezek játékával lehet elérni, amely során
a hátsó kéz a távolságot tartja, míg
az elsõ a fogást biztosítja. Amennyiben a csípõlendítés
már érezhetõen biztosan megy mindkét kézzel,
el lehet kezdeni gyakorolni csak az irányító kéz használatával,
mivel az evezõs átfordulásnál is csak az egyik kéz
fog támaszt biztosítani. | | A
befejezõ mozgás |  |
| A következõ szakasz a csípõlendítés
teljes mozgásfázissá alakítása, ezzel lehet
fellendülni a vízbõl. Ahogy a hajó átfordul az
egyensúlyi pontján, a gerinc kezd elõre és oldalra
hajolni, így marad a fej és a váll a vízben, felhajtóerõt
biztosítva, amíg csak lehet. A váll és az arc hagyja
el a vizet utoljára, arccal közel a comb közepéhez. Ezt
a gyakorlatot is érdemes sokszor végigvinni, mindkét oldalra.
A rajz a magas lapáttámaszos eszkimózás fellendülését
mutatja, ideális esetben az arc a hajó mellett emelkedik ki a vízbõl,
ekkor a kajakos jobban elõre dõl, mint a rajzon lévõ
figura pozíciója. |  |
| Ha a tanulónak nem elég hajlékony
a gerince, többféle lehetõséget is megpróbálhat
a felsõtest kiemelésére. Sok kajakos a hátsó
tatra hajolva, a derék fordítása nélkül fejezi
be a rollt, ez nem húzza annyira a derekat, de kevésbé hatékony,
két okból is. Az egyik, ha a test együtt fordul a hajóval,
túl hamar éri el a víz felszínét, a felsõtest
kiemelését segítõ felhajtóerõ túl
alacsony lesz, másrészt a hanyatt fekvõ pozíciónál
nem tud tájékozódni és nem tudja megkezdeni az evezést.
Ha ebben a testhelyzetben elrontja a fordulót, könnyen arccal a kövekre
fordulhat védelem nélkül. Ebben a testhelyzetben gyakorlatilag
csak a hasizmokkal fordul vissza az ember, sok idõt és energiát
veszítve. Ha mégis ez tûnik az egyetlen járható
útnak, figyelmesen kell megválasztani a hajót, mert néhány
típusnál a magas hátsó deck miatt nagyon nehéz
befejezni a fordulót. A medencében tanult forgás szabad vízen,
mentõmellényben gyakorolt verziója során is nehézségek
léphetnek fel, mivel a mellény vastagsága nem engedi a felsõtestet
eléggé hátrahajolni, ilyenkor csak egy megoldás segít,
ha oldalra nem megy a hajlás, hátra akadályozott, marad a
teljes elõredõlés. Ekkor az arc is jobban védve van,
s az evezés megkezdéséhez is azonnal hozzá lehet fogni. | | Az
evezõ használatának megtanulása | | Akkor
érdemes az evezõ használatát elkezdeni, ha a tanuló
már meglehetõsen jól hajtja végre a csípõlendítést
és a törzs fellendítését. A legtöbb kezdõ
rögtön nekiszaladna az evezõnek, de ha azzal kezd, rossz mozgás
(gyenge csípõlendítés, helytelen pozíció)
vésõdhet be, vagy a sikertelenség nyomná rá
bélyegét a tanulásra. Az evezõvel végrehajtott
forgások közül a kezdõk számára a Pawlata
vagy a lapáttámaszos (Put Across Roll) forduló megtanulása
a legkönnyebb. Az elsõ a legáltalánosabban tanított
(Angliában*) és hamar sikeres lehet, a második az egyszerûsége
miatt és a csípõlendítés erõs bevésése
miatt kedvelt. Ahogy a leírás elején említettem, gyakorlatilag
mindegy melyikkel kezdõdik a tanulás, mert bármelyikre szükség
lehet. | | A Pawlata féle
forduló |   | A
Pawlata féle forduló az egyik legkönnyebb, érdemes elõször
tanulni. A mozgás közvetlenül kapcsolódik az ívescsapásos
fordulóhoz, ami talán a leghasznosabb fajta, de egyszerûbb
gyakorolni és jóval elnézõbb a gyenge csípõ
vagy testmozgásokkal szemben. A Pawlata után közvetlenül
át lehet térni az ívescsapásos tanulására
is. A mozgás kezdetén a kajakos a enyhén hajlított
háttal ül a hajóban, az ellenkezõ oldalra csavart törzssel,
amelyik oldalról vissza akar fordulni. A jobbkezesek balról szokták
kezdeni, a balosok fordítva. Az irányító az elsõ
kéz, ami az evezõnyél közepét fogja. Az átfordulás
során, mint más evezõcsapásoknál is, fontos,
hogy a kezek megõrizzék a lapát élének normális
szögét, ha elfordul a kézben, sikertelen lesz a mozgás.
A lapát élszögét tehát az elsõ kézzel
kell irányítani - ez szokatlan érzés lehet, mert a
nyél a középtájon nem ovális, nincs rajta semmilyen
biztos támpont. A hátsó kéz a lapát csúcsát
markolja, a nagyujj lefelé mutat míg az ujjak a csúcsot fogják,
az irányító kéz a kb. 30 fokos szögben tartja
az elsõ lapátot. | | Az
adott helyzetben a beülõnyílással párhuzamos
lapáttartással. Az oktató a hajó mellett áll
a vízben a forduló oldalán, segítve a megfelelõ
pozíció elérését. A tanuló egyenes törzzsel
a lapát felé fordul, majd ráhajol a hajó oldalára,
fülével közel a combjához. A lapát helyzete nem
változik a befordulás során, továbbra is párhuzamos
marad a hajóval és a lapát éle is ugyanabban a szögben
helyezkedik el, csak már a víz alatt. |  | | A
karok szorosan a hajó oldalára kell szorítani, hogy a víz
mozgása ne tudja megváltoztatni a lapát helyzetét.
A tanuló bal könyökével és a jobb csuklójával
érinti a hajó élét, s végig tartja a testhelyzetet,
amíg az oktató mondja, vár, amíg a hajó felveszi
a stabil állapotot, majd az evezõvel egy széles körívet
leírva húz a víz felszínéhez közel. Az
oktató segíthet a tanulónak a megfelelõ elhelyezkedéshez,
hogy az evezõ a hajó oldalához szoruljon, illetve a hajó
kiegyensúlyozásában, hogy a tanuló könnyebben
tudja gyakorolni a helyes testtartás felvételét, anélkül,
hogy felborulna. A vízbeérkezés után az oktató
tudja követni az evezõ útját és szükség
szerint a lapátot megfogva tudja azt helyes pályán mozgatni. |  |  | A
gyakorlás során az oktató a hajó orránál
is elhelyezkedhet, ahonnan szükség szerint elháríthatja
a problémát, amikor a tanuló lefelé húzza az
evezõt, ahelyett, hogy a felszínen vezetné. Ez akkor fordul
elõ, mikor a tanuló nem hajolt eléggé elõre,
nem nyújtotta elég mélyre a hátsó kezét
az evezõvel és a hajó oldala gátolja az evezõ
elfordítását. Ekkor a lapát akadása miatt csak
lefelé tudja folytatni az ívet, ha nem tudja korrigálni a
tanuló az adott helyzetbõl, kezdésnek javasolt a hajó
feneke alá helyezni a hátsó kezet. Ha az oktató
a hajó orránál tartózkodik, egyaránt lehetõsége
van a hátsó lapát helyzetének módosítására
vagy támasz biztosítására, ahonnan a tanuló
felemelheti magát. Ugyaninnen visszafordíthatja a hajót elrontott
forduló esetén, megelõzve a kiszállást. |  | | A
Pawlata csípõlendítése egyéb elõnyökkel
is jár a gyakorlottakon kívül - a forduló oktatása
során a törzset az arccal felfelé nézõ helyzetbõl
az arccal a hajó felé nézõ helyzetbe kényszeríti. |  | | A
derék és felsõtest mozgása hasonló a hagyományos
alapcsapáséhoz. A derék és csípõ univerzális
csuklóként viszi át a test forgómozgását
a hajó helyrebillentõ mozgásává, természetesen
a már megtanult csípõlendítés segítségével.
|  | | Ez
a testfordítás vezeti az evezõt a széles evezõcsapás
felé végig a felszínen. Néhány kajakos úgy
tartja, segít, ha annyira kinyújtják a testüket a felszínen,
amennyire lehetséges. Mások inkább az arcukat tartják
a vízben, amíg lehetséges a forduló során.
Valójában mindenkinek magának kell megéreznie, milyen
mozgás viszi közelebb a sikerhez, s azt kell finomítania. Ha
már a megfelelõ szintre került a Pawlatával a tanuló,
bátorítani lehet az ívescsapásos fordulóra.
Feltételezve, hogy a csípõlendítése hatásos,
s a hátsó kezét mgfelelõen vezeti a hajó felett | |
|
