Droidoknak és sportolóknak

Figyelmeztetés:

Ez nem egy politikailag korrekt cikkecske, ha olyat akarsz olvasni, menj hivatalos hírügynökséghez.
Aki meg nem tudja értelmezni az olvasottakat, forduljon kezelőorvosához és történelemtanárához.

 

Mint már szinte mindenki hallott róla, Abszurdisztán uralkodótanácsa összeült és csendben újabb gumitörvényt hozott békés adófizető állampolgárai diszkriminálására. Nem, most nem az orrhossz vagy anyai ágon történő öröklődés volt a menün, azt pár évtizeddel korábban lejátszották, nem is volt sikerük vele, most gyengébb ellenállás irányába mozdultak el.
2007-ben a szabadidős és profi sportolókat, barlangászokat, speciális mentőket, vagyis az átlag szavazó ideáltól eltérő aktivitású és életvitelű embereket tűzték pellengérre, s vonták meg egyoldalúan tőlük baleset esetén az egészségügyi szolgáltatásokat, ha valamely véletlen folytán beleesik az időtöltésük, hivatásuk, életük egy lazán definiált, minden szakmai alapot nélkülöző listába.

Budapest, 2006. december 26. (MTI) - A társadalombiztosítási szolgáltatások igazságosságát, a szolidaritás és az öngondoskodás elveinek érvényesülését erősíti az extrém sportok kizárása a biztosítási csomagból, illetve a térítési díj ellenében igénybe vehető egészségügyi szolgáltatások térítési díjainak meghatározása - tájékoztatta Danks Emese kormányszóvivő kedden közleményben az MTI-t.
Az életmentő beavatkozások kivételével semmilyen olyan egészségügyi ellátást nem fizet ki januártól a társadalombiztosítás, ami valamilyen extrém sport közben szerzett sérülés miatt válik szükségessé. A kormány arról is döntött, hogy januártól részben fizetős lesz a kábítószeresek detoxikálása és a hivatásos sportolók sportegészségügyi vizsgálata is, tájékoztatott közleményben a kormányszóvivő.
A kormány múlt héten döntött arról, hogy a többi között a vadvízi evezés, a barlangászás vagy éppen a hőlégballonozás közben szerzett sérülések kezelését sem fizeti tb, az indoklás szerint azért, mert az extrém sportok szerelmesei tudtatosan vállalnak kockázatot.
Nem fizeti a jövőben a tb azok ellátását, akik vízisí, jet-ski, vadvízi evezés, magashegyi expedíció, hegy és sziklamászás (az V. foktól), barlangászat, bázisugrás, bungee jumping, falmászás, roncsautó (auto-crash) sport, rally vagy hőlégballonozás közben sérülnek meg. Kivételt képeznek az életmentő beavatkozások, azok ugyanis továbbra is ingyenesek maradnak azoknak is, akik extrém sportok közben szenvednek balesetet.

Ezek szerint egy olyan demokratikusnak csúfolt államban élünk, amely deklaráltan nem tekinti partnernek az állampolgárait, semmibevéve az Alkotmány szövegét, amely szerint:

70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.

70/D. § (1) A Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez.

(2) Ezt a jogot a Magyar Köztársaság a munkavédelem, az egészségügyi intézmények és az orvosi ellátás megszervezésével, a rendszeres testedzés biztosításával, valamint az épített és a természetes környezet védelmével valósítja meg.

Jogalap és elemzési munka nélküli döntéseket hoztak most életünkről, anélkül, hogy megkérdeznének minket, teszik ezt hivatkozva az igazságos társadalombiztosítási rendszerre, kitalálva egy koncepciót, amelynek alapja a tudatosan vállalt kockázat, s amelyet kizárólag a sportolókra óhajtanak alkalmazni.
Az a tudatosan vállalt kockázat került elő a cilinderből, amely a hétköznapjaink része is, amely során tízezrek sérülnek és nyomorodnak meg az utakon, százezrek élnek évtizedekig visszaeső betegként, állandó gyógykezelésre szorítva alkoholfogyasztással, dohányzással és elhízással kapcsolatos kórjaik miatt, milliárdokkal terhelve meg saját kockázatvállalásukból eredő tevékenységgel a társadalombiztosítás kasszáját, ellentétben ennek a maroknyi kisebbségnek egészséges életével, amely során ugyanolyan eséllyel sérülhetnek meg, mint bármely más állampolgár. A tudatosan vállalt kockázat mértéke a jogalkotók fejében nem teljesen tisztázott, horvátágnes szakmai kollégiumokra hivatkozik és biztosítótól kapott extrém sport listára, amelyek közül egyik sem tud felmutatni létező statisztikát a jelenleg extrémnek nevezett időtöltések kockázati és költségviszonyairól, s nem vette a fáradtságot sem, hogy más országok bevezetett gyakorlatának tanulmányaiból tájékozódjon, amelyek pár ezer forintnyi devizáért elérhető nyilvánosan. Nem elhanyagolható részlet, hogy a spines nyilatkozat során valahogy egyetlen szakmai kollégiumot sem nevesített, aki pedig az ügyben eddig megnyilvánult, egyik sem az extrém sport listán szereplő, hanem más sportokat jelölt meg a leggyakrabban sérüléssel járó sportként.

Az országgyűlésbe delegált képviselők a szűkreszabott idő miatt ennyi és ilyen hozzászólásokban tárgyalták e kérdést, ennyit jelent nekik néhány tízezer "extrémsportoló", de a rugalmas listára történő hivatkozást tekintve, több százezer sportoló ember élete:

Országgyűlési napló, 35. ülésnap 1. Dr. Horváth Zsolt
Országgyűlési napló, 35. ülésnap 2. Dr. Vojnik Mária, aki megmondja a frankót.
Országgyűlési napló, 35. ülésnap 3. Dr. Heintz Tamás
Országgyűlési napló, 35. ülésnap 4. Dr. Horváth Zsolt
Országgyűlési napló, 35. ülésnap 5. Dr. Horváth Ágnes
Országgyűlési napló, 35. ülésnap 6. Dr. Horváth Zsolt utoljára, de Vojnik beszól neki.
Országgyűlési napló, 35. ülésnap 7. a szavazás és vége.

Úgy tűnik, sértő az államnak, hogy van egy része a társadalomnak, aki egészségesen él, sportol, utazik és élvezi az életet, ahelyett hogy jövedelme megmaradt részét gyógyszerekre vagy élvezeti szerekre költené, s ezt a széles kört extrémsportoló címkével diszkriminálják a társadalomban. A fogalom remekül bevezetett fogalmat takar, az amőbáknak azonnal a jackass sorozatok percenként kezüklábuk törő, burzsuj fenegyerekét, aki jódógába nem tuggya micsinájjon, azaz a legellenszenvesebb figurát, akit ma a politikuson kívül el lehet képzelni. Az extrémsportolót hétköznap viszont nehéz felismerni, mivel ugyanolyan állampolgár, mint bármely egészséges, emberformájú tagja a társadalmunknak, szorgosan dolgozik, hogy az állam folyamatosan növekvő mértékű elvonásain túl biztosíthassa költséges szenvedélye hátterét is, fizeti az adókat, tébét, külön biztosításokat, mert a munkanélküli vagy segélyből élő, esetleg rokkantnyugdíjas extrémsportoló igen ritka. A felismerhetetlenség miatt ezért javaslom, hogy horvátágnes hivatala a hagyományoknak megfelelően, alacsony áron biztosítson minden magát extrémsportolónak valló személynek egy klasszikus jelképet, amely már bizonyított hasonló esetekben. A jelkép az oldal tetején megtalálható, minden szakág saját képére formálhatja, büszkén hirdetve ezzel lojalitását országához, amely felismerve a társadalmi igényt egy új bűnbak keresésére, kitalálta az extrémsportot, ha már a régi bűnbakokkal nem ildomos újrakezdeni a jelenlegi politikai elitben.

A döntést egyébként időhiány miatt valóban nem alapozhatta meg semmiféle kutatómunka, kockázatelemzés, amely alátámaszthatná a "magasabb kockázatú extrém sportok" kiemelését a sportok nagy halmazából, ehelyett összeollóztak egy zagyva paraméterezésű csoportot, amely számukra "extrémsport" fedőnéven fut, jellegében, kockázati viszonyaiban össze sem hasonlítható időtöltések összeválogatásával, s amely lista ráadásul kiszámíthatatlanul bármikor átalakulhat.
Idézet az RTL Klub riportjából: „Ez nem örök lista új sportágak jönnek be mások megszokottá válnak ez egy dinamikus lista” – mondta Horváth Ágnes, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára

MK06161 220. oldal: ..különösen veszélyes sportnak minősül:

  1. vizisízés
  2. jet-ski
  3. vadvizi evezés
  4. hegy és sziklamászás az V. foktól
  5. magashegyi expedíció
  6. barlangászat
  7. bázisugrás, mélybe ugrás (bungee jumping)
  8. falmászás
  9. roncsautó (aut-crash) sport, rally
  10. hőlégballonozás
  11. félkezes és nyílttengeri vitorlázás
  12. sárkányrepülés, ejtőernyőzés, paplanernyőzés, műrepülés

Nagyon érdemes és érdekes megnézni, hogy a generali biztosítónál mi számít fokozottan veszélyesnek:
"A szerződő tudomásul veszi, ha az alábbi veszélyes hobby sporttevékenységekből kifolyólag következik be a biztosítási esemény, a biztosító mentesül a szolgáltatási kötelezettség alól: búvárkodás légzőkészülékkel 40 m alá, félkezes és nyílttengeri vitorlázás, vadvízi evezés, surf, hegy-, ill. sziklamászás az V. foktól, magashegyi expedíció, barlangászat, barlangi expedíció, Bungee Jumping (mélybe ugrás), falmászás, autó-motor sportok (pl. auto-crash (roncsautó) sport, go-kart, moto-cross, motorcsónak sport, motorkerékpár sport, rally, ügyességi versenyek gépkocsival), privát-, sportrepülés, repülősportok (pl. paplanrepülő pilóta, léghajó, siklóernyő, motoros vitorlázó repülő, siklórepülő, sárkány és ultrakönnyű repülő pilóta, hőlégballonozás, ejtőernyős ugrás, vitorlázó repülő)."

Itt tehát megtalálható valamennyi értelmetlen sportelnevezés és félrefordítás, ami megjelenik a törvényrendeletben, ugyanebben a struktúrában, ennyit a szakmai kollégiumok és a többi névtelen senki munkájáról, a lobbizó generali odatolta a kötvényét és törvényt alkottak egy magáncég belső szabályzatából.
Az extrémnek minősített sportok közé meglepő módon nem került be a snowboard, a síelés, a downhill, a gördeszka, bmx, amelyekből extrém világkupákat tartanak, viszont előkelő helyet foglalnak el a baleseti sebészeten, de bekerült a hőlégballonozás és a bungee jumping, amit úgy lehet sportként értelmezni, mint a curlingot vagy a sakkot. Bekerült a vadvizi evezés és a vitorlázás, de a tengeri kajakozás nem, ahogy a hydrospeed sem. Jellemzően magas kockázatúnak minősítettek olyan időtöltéseket, ahol a kis sérülés nem jellemző, ha a delikvens vagy a felszerelés hibázik, akkor a tepsi jön csak, nem a kórház, mivel nem túl gyakori a leesett műrepülő vagy bandzsis, aki még felkel a feltámadáson innen. A műrepülő egyébként is érdekes eset, mivel az 1930as évek óta nem történt baleset Méhész Sándor szerint, ha történt, az repülőkatasztrófa volt, ahol már a TB-nek nincs dolga.
A horvátágnes búvárkodik, ezért nem csoda, hogy az nem került be a listába, ahogyan az ambulánsok kedvence a síelés sem, ami a fontos elvtársak másik kedvence. A barlangászok hogyan kerültek a körbe, azt végképp nem értem, bár néha köteleken lógnak, ezzel az erővel azonban az ipari alpinisták, hivatásos mentők is bekerülhettek volna. Az egész koncepció átgondoltságát és magasabb kockázatú címkézésének alapját tökéletesen illusztrálja az extrém.hu-n megjelent riportrészlet:

Horváth Ágnes, az egészségügyi tárca államtitkára az Info Rádióban úgy nyilatkozott: azt nem lehet megmondani, hogy milyen kiadásokkal jár majd az új szabályozás a sportolóknak, mert nem tudják pontosan: hány baleset történik, és a biztosítási díjakkal sincsen tisztában.

Szóval fogalma sincs az egészségügyi államtitkárnak csúfolt dilettáns bábunak és saját zsebre dolgozó staffjának, milyen sérülés, honnan érkezik, vagy egyáltalán milyen sporthoz köthető, ha egyáltalán köthető, ennek ellenére felcimkéztek pár tízezer embert, ezzel elintézettnek tekintve a TB kassza optimalizálását. Emlékeztet kissé a kommunista idők szédelgéseire, midőn hasonló módon cimkézték meg a kommunista címkéjűek a más gondolkodású embereket, kuláknak, klerikálisnak, rendszerellenségnek és hasonlóknak. Vagy ha pár évtizedet még jobban visszanézek az időben, a zsidótörvények intézménye működött hasonló metódussal, jelöljünk ki bűnbakokat, akiket a banánköztársaság vezetősége sikeresen feláldozhat koncként, mivel a társadalom kevéssé tehetős és alacsonyabb intelligenciájú része (lásd: választópolgár) imádja a bűnbakokra mutogatást. Most az "extrém sportolók" a rendszer ellenségei, mert tudatosan rongálják testüket és fokozott kockázatot jelentenek az igazságos közteherviselésre. Az igaz, hogy az egészségügyi intézményeknek fogalma sincs Abszurdisztánban, mennyi is az a fokozott kiadás, hány sport és egyéb baleset történik és egyáltalán mennyi emberrel. Az átgondolatlan ötletben alternatíva sem szerepel, a biztosítók nem rendelkeznek olyan konstrukcióval, amely alkalmas volna a TB ellátás köréből kikerülő tömeg ellátásának fedezésére, s ha már magánbiztosító igénybevételevel köteles valaki egészségügyi ellátását megszervezni, akkor a nem elfogadható, mint többletbefizetés. Ha a megtakarítás a cél, mint kitűzték ebben a férctörvényben, akkor nyissunk lehetőséget a valódi átalakításra, biztosítók bevonásával és a jövedelemfüggő kötelező befizetés helyett a kockázatfüggő biztosítás igénybevétele legyen az etalon, de nem, ennek nyoma sincs a törvényekben. A társadalombiztosítási rendszeren élősködő, soha be nem fizető, milliónyi tömeg, a műrokkantak százezrei továbbra sem zavarja az elitet, legalábbis az extrém törvény meghozatala után még két hónappal jött ki az a jogszabály, ami alapján 1 év haladékot kapott az összes a jogviszonya tisztázására, szemben a sportolókkal, akiket azonnali hatállyal fosztottak meg egyedüliként jogaiktól, terheik csökkentése és alternatívák felkínálása nélkül.

Mivel Abszurdisztán alapvetően képtelen a áttekinthetetlen létszámú, vízfejűekkel duzzasztott hivatalnokseregéből egy használható kimutatást nyerni, ezért mellékelek egy 15 másodperces keresést igénylő USA statisztikát a kórházi ellátást igénylő sérülésekről, ha már az ingyenélők erre sem voltak képesek egy megfelelően indokolt törvénymódosítás meghozatala előtt. Kivonatosan az összes kórházi ellátást igénylő sérülés 22%-a sportsérülés, ezen belül 44,7% a csapatsportokhoz köthető, azaz foci, kosarazás és a többi, hordákban űzött ugrabugra időtöltés. A vadvizi evezést is magában foglaló vizisportok 3.8%-ot képviselnek, ezen belül az extrémnek minősített vadvizi evezés a balesetek alacsony száma miatt külön statisztikába nem foglalt aránya 0,01% alatt van. Az amerikai számítási metódus szerint 1000 evezett napra (8 óra/nap) jut 2-6 sérülés a vadvizi evezés és rafting témakörében, mindez egy olyan országban, ahol évente kb. 10 millió ember raftol és 2-3 millió kajos jár a vizen!
Saját gyorskérdésem a sporttársakhoz hasonlóan alacsony mértékű sérülési kockázatot bizonyított a hazai körben is, ezért érthetetlen a besorolás. Abszurdisztánban 100-150 vadvizi kajakos és 15-20 ezer vadvizi evezős túrista jár a vadvizen évente, ezek közül 1-2 halott kerül ki a sorból és néhány tucat sérülés kerül kórházi ellátásra. Kérdezem, mi az az indok, ami miatt az egyéb szabadidős sportolók átlagánál alacsonyabb kórházi kezelési kockázattal járó csoport kikerült a tömegsportolók és alapvetően az állampolgárok társadalombiztosítási ellátási köréből?

Az igazságos TB elképzelését támogató kívülállóknak, akik a luxushülyék szórakozását örömmel nem fizetnék (ámbár a luxushülyék tébére és adóban befizett százmillióit örömmel használják fel alkohol-, nikotin- és zsírkórságaik orvoslására) az alábbi háttérinformációt osztanám meg:

A cikk megjelente óta már nyilatkozatban hangzott el, hogy a lista nem végleges, így bárki, bármikor beleeshet egy olyan halmazba, amely negatívan diszkriminálja őt, anélkül, hogy tudna róla. Lehet, hogy elesik a gyereked a kerékpárral és holnaptól nem látja el a kórház, csak térítés ellenében, mert a horvátágnes azt mondta. Nem tudom, ki az aki ezt bevállalja.

Valamennyi időtöltés szabadidős vagy szervezett sportolás keretében űzésekor, amelyet most extrém sportként definiált Abszurdisztán uralkodótanácsa, külön biztosításokat fizetnek a résztvevők, egyéni vagy szakági szinten, változó összegű és összetételűt, információim szerint évi 10-70 ezer forint között. A vadvizi kajakosok nagy része az osztrák Alpin Egyesület kockázatbiztosítását fizetik (OEAV), amely évente 12,000 Ft körül van, ezért a külhoni kórházig tartó ellátást biztosítják, beleértve a helikopteres, mentőszolgálatos mentést és jogsegélyt. A turisták különböző plusz utazási és sportbiztosításokat kötnek, amelyek fedezik a baleseti elsősegélyeket, pár száz forintért, ezt az összeget azért hasonlítsuk össze a havonta fizetendő TB összegével. A kórházban minden országban már az állampolgár által kötelezően vagy az állam vagy magánbiztosítók részére fizetendő társadalombiztosítás fedezi a sérülés ellátását. Példa nélküli a magyar megoldás ennek tekintetében is, hogy tollvonással kitöröljék egy állampolgári kötelezettség, mint a TB fizetés, ellátási oldalát, amely az Alkotmány szellemével is ellentétes és alternatíva nélküli, mivel a sérült nem kap lehetőséget biztosítási konstrukcióval fedezni az ellátását, hanem saját zsebéből, az egzisztenciája megroppanását is okozó költségeket kell vállalnia.

Az Alkotmánybíróság TBvel kapcsolatos értelmezése (PDF).

Az uralkodó saját zsebre dolgozó sleppje által egyoldalúan extrém sportként definiált időtöltései a küföldi statisztikák alapján számottevően alacsonyabb kockázatúak a kórházi kezelések tekintetében, mint bármely extrém sportkategórián kívül eső sport, mint pl. a futball vagy a kosárlabda. Ezért érezzük rendkívül sérelmesnek a páriasorba taszítást, szakmai érvek és tények nélkül, elképzelésem sincs, milyen ismérvek alapján kerültek egy sorba a jelenleg extrémként definiált időtöltések, mint a barlangászat és a roncsautó derbi, vagy miféle szakmai kollégium dönthette el ezen az időtöltések besorolását. Az utakon zajló, évente tízezres sérültszámot produkáló roncsderbi viszont legális szórakozás?

 

A páciensek száma
(ezer fő)

A páciensek százaléka
(ezer fő)

A sportoláshoz kapcsolódó sérülések százalékai

Összes sérülés

11,904  

100.0  

---  

 Sportoláshoz köthető sérülés

2,616  

22.0  

100.0  

Csapatsportok

1,170  

9.8  

44.7  

    Kosárlabda

447  

3.8  

17.1  

   Rögbi 271   2.3   10.3  

Baseball/Softball

245  

2.1  

9.4  

    Futball

95  

0.8  

3.6  

    Egyéb csapatsportok

112  

0.9  

4.3  

Egyéni sportok

1,446  

12.2  

55.3  

    Kerékpározás

421  

3.5  

16.1  

    Jégkorcsolya
Görkorcsolya

150  

1.3  

5.7  

   Torna

146  

1.2  

5.6  

    Játszótér

137  

1.2  

5.2  

    Téli sportok

111  

0.9  

4.2  

    Vizisportok

100  

0.8  

3.8  

    Testépítés

94  

0.8  

3.6  

    Küzdősport

61  

0.5  

2.3  

    Szabadidős

50  

0.4  

1.9  

   Egyéb sportok

178  

1.5  

6.8  

  Sporttal összefüggésbe nem hozható sérülések

7,947  

66.8  

---  

Egyéb kórházi igénybevétel

1,340  

11.3  

---  

Az igazságos társadalombiztosítási rendszer első lépése tehát a tömegsportolók büntetése, amely sportolási forma minden nyugati országban maximális támogatottságot élvez.

Többen felvetették, hogy ez a lépés sem szól másról, mint a társadalom további szétforgácsolásáról, hogy még nagyobb kontrollt tudjanak szerezni a banánköztársaság uralkodói valódi reformszándék nélkül. Igen, a mögöttes szándék nyilvánvaló, anyagi előnyök nélküli bűnösteremtés eddig is kifizetődő volt a hatalom számára. Erről csak egy klasszikus idézet jut eszembe:

Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel.
Ha valami oknál fogva ostoba, vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi.
De, ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba.
Akkor az a nemzet aljas vagy műveletlen.

(Gróf Széchenyi István)

Szóval a kezedben a sorsod most. Ne hagyd, hogy kivétellistákra kerülve szüntessék meg az életed örömeit dilettáns hivatalnokok, akik csak a birkanépet tűrik és támogasd a diszkriminációs folyamat megszüntetését, ha többre tartod magad a droidoknál. Ha kell, fogj össze a többi kivetett sportolóval, tegyétek félre a személyes ellentéteket, tegyetek úgy, mintha nem magyarok lennétek.
Higgyetek benne, hogy az összefogás erejével meg lehet változtatni a személyes gazdasági érdekek által vezérelt országunkban is a ránkerőszakolt diszkriminatív törvényeket, s tehettek ti is a sorsotokért, most sokkal többet, mint a négyévenkénti jelentéktelen ingyencirkusz során. Ne a megalázó törvény alóli kibújást keressétek, mint kell tennie a magyarnak saját országában, ha élni szeretne, hanem próbáljátok meg legalább egyszer hittel végigjárni a demokráciában szokásos utat.
Az út az Alkotmánybíróságon keresztül vezet és mindenki támogatására szükség van, már extrémsportolókra és még nem extrémsportolókra egyaránt, mert csak ez a két kategória létezik 2007 januárjától.

Abszurdisztán 2007.
Az ország, ami már nem vicc.

 

 

Adalék: Először úgy gondoltam, hogy ezek nagyon okosok, ez a próbatörvény csak egy teszt, hogyan is kell meghozni a végleges támadhatatlant a kiszorítósdihoz. Aztán horvát és molnár életrajzát megtekintve egyre inkább a személyes érdekeltségi viszonyok teljes gazdasági kiaknázása került előtérbe a politikai pozíció köpönyegében, ezért valójában ezek tényleg csak mohó hülyék, akik arra sem fordítanak gondot, hogy a mutyi üzleteikről legalább ügyes fedőtörvényekkel tereljék el a figyelmet. Gondolták, bedobnak valami koncot, amin rágódik a nép, ők addig kaszálnak, mivel néhány zsíros érdekeltségi viszonyt futtatnak párhuzamosan, de még a látszatát sem próbálják feltüntetni, hogy érdemi munkát is végeznének. A horvátágnes életrajzához hozzátartozik egy Somody Imre féle egészségügyi vállalkozás ügyvezetői pozíciója, amely vállalkozás tevékenységét az ÁSZ komplett kudarcnak minősítette. Ezen személy államtitkári alkalmazása érdekessé teszi a Somody féle rámozdulást a patikaliberalizációra, mivel a Pharmavites tulaj hirtelen készen áll patikalánc nyitására, amelynek jogszabályi hátterét most teremtette meg sebtiben horvátágnes teamje. Fakultatív olvasnivalók szakemberünk hátteréhez alább találhatóak, de az új EÜ minisztérium egyébként is kifogyhatatlan a dilettáns intézkedésekben, amit az egész orvosi szakma bírál, kivéve az EÜM új fejeseinek viszonyrendszerében szereplő, gazdaságilag érdekelt vállalkozások tulajdonosai, erről az MGYK oldalán lehet bőven olvasni.

Horváth Ágnes a Misszióban

Gyógyszerpiaci liberalizáció

A miniszter hüvelykujja

Napi.hu idézet:

Napi.hu – A WHO néhány éve nyilvánosságra hozott egy vizsgálatot, amely szerint a lakosság egészségi állapotát csak 15–20 százalékban befolyásolja az egészségügy. Mit lehet tenni a maradék 80 százalékkal?
Horváth Ágnes – Ha beteg valaki, akkor a gyógyulásáért a legnagyobb mértékben az egészségügy felel. Ugyanakkor az egészség függ az életmódtól, a szociális helyzettől, a munkahelytől, de attól is, hogy vannak-e valakinek barátai, van-e családja. Függ természetesen a környezettől. Van, amiben a kormányzat tud segíteni. Elindultak a népegészségügyi programok, ennek folytatódnia kell. De a népegészségügy nagyon széles területet fed le. Nemrég hallottam, hogy ha a kenyér sótartalmát csökkentenék, akkor csökkenne a magas vérnyomásos betegek száma. De ahol az egészségügyi tárcának van felelőssége, a gyógyításban vagy a megelőzésben, ott igenis akarunk tenni a változásokért, hogy minél többen minél tovább élhessenek.

Ennyire jutott hát szakemberünk a programjában október óta. Eredmény nélkül magára haragít mindenkit a minisztérium, szép munka. A törvény mögött egyértelműen a biztosítási lobbi húzódik meg, mivel a biztositóknak ez valószinűleg tetemes többletbevételt fog jelenteni, ugyanis sokan lesznek akik ezek után biztosítást fognak náluk kötni, ha nem akarják vásárra vinni az egzisztenciájukat. A TB nem spórol semmit, a befizetések nőnek, átalakulás nincs, de a sógorkoma cégek újabb összegeket tudnak lerántani az emberek biztonság iránti igényéből.

 

 

A történet nagyjából bezárult, a mai hírekben már megérkezett az első extrémbiztosítós ajánlat az Uniquától. Ezen nincs mit csodálkozni, ők intézik Ausztriában az OEAV-ot, tehát a konstrukció nagy része készen állt. Az érdekes mondjuk, hogy a törvény kihirdetése után pár héttel már kész megoldással állnak elő egy, az osztrák viszonyoktól jelentősen eltérő helyzetre, mivel Ausztriában nem szükséges a TB befizetésén túl biztosítás az olyan alapellátásokhoz, amelyeket a magyar kormány kihúzott a listáról, ott csak a nevesítés nélküli szabadidős sporttevékenységek plusz kockázataira szól a biztosítás, mint technikai mentés, szállítás és elsősegély. Ezen kívül mindenféle betegséget, sérülést és rehabilitációt a TB keretében lehet igénybe venni.
Más esetekben a biztosítók évek múltán sem képesek egyedi konstrukciókat prezentálni, de ebben a zsírosnak tűnő egészségügyi falatban úgy tűnik erős lobbimunka folyt évek óta a színfalak mögött a gumitörvény megszületéséért. Mellesleg nem tudom, hogy a cikkben említett heti 50ezres biztosítás milyen sportágra vonatkozik, mert eddig az általam ismert témában az összes cég és utas maximum 1700 forintot fizetett naponta a minden eshetőségre alkalmas sportbiztosításra, amely értelemszerűen jutalékos rendszerben jelentősen csökkenthető volt.
Gratulálunk a történetben szereplő valamennyi félnek, a demokrácia egy újabb pofont kapott az Abszurdisztán Zrt. képviselőitől. Viszont egyet ne feledjenek ezek a senkiháziak: ha hazudni kell, mert minden jogorvoslat kimerül, majd példát veszünk az Altus főnökről, többet nem lát senki extrém sportolót a kórházban és feldughatják maguknak a törvényüket.

Biztosítás: új csomagot készítenek az extrém sportot űzőknek
2007. január 10. 8:04

MNO
Februártól új csomagot kínálnak az extrém sportot űzőknek a hazai nagyobb biztosítótársaságok. Varsányi László, az Uniqua Biztosító Rt. területi vezetője azt mondta, az új módozat a piacon jelen lévő, külföldre szóló biztosításoknál – ezek naponta átlagosan 1300 forintba kerülnek – valamivel drágább lesz, pontos árat azonban egyelőre nem tud mondani.
Az extrém sportot űzőknek februártól új csomagot kínálnak a hazai nagyobb biztosítótársaságok. Vizsgálja a lehetőségeket a Hungária Biztosító Rt. és az Atlasz Biztosító Rt. is.

Jelenleg speciális biztosítást köthetnek az extrém sport szerelmesei, ennek tarifája hetenként 50 ezer forint. Mint ismert, januártól az egészségbiztosító nem fedezi az extrém sportok közben szerzett sérülések ellátási költségét.

A konstrukció egyébként máig nem elérhető, csak beharangozás vot, azaz 2007 júniusáig semmiféle egészségügyi ellátásra nem jogosoultak a férclista sérültjei, csak saját zsebükből fizetendő módon.

 

 

Egy levél.
Az elemzését inkább az olvasóra bízom, ilyen vastag csúsztatásokkal teli és dilettáns propagandaszöveget rég olvastam.

Tisztelt Hölgyem!
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úrnak címzett, és titkársága által illetékességből minisztériumunknak továbbított megkeresése kapcsán az alábbiakról tájékoztatom.
A kormány álláspontja szerint az igazságos társadalombiztosítási rendszer kialakítása érdekében van szükség arra, hogy azok, akik nagy kockázattal járó sporttevékenységet űznek, és önként, tudatosan teszik ki magukat az egészségkárosodás veszélyének, ne a közösen megfizetett járulékforintokból vegyék igénybe az egészségügyi szolgáltatásokat. Ezért döntött úgy a kabinet, hogy 2007. január 1-jétől kikerülnek a biztosítási csomagból az úgynevezett extrém sportok miatt szükségessé vált ellátások.
A 319/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet alkalmazásában különösen veszélyes (extrém) sportnak minősül:
a) vízisízés,
b) jet-ski,
c) vadvízi evezés,
d) hegy- és sziklamászás az V. foktól,
e) magashegyi expedíció,
f) barlangászat,
g) bázisugrás, mélybe ugrás (bungee jumping),
h) falmászás,
i) roncsautó (auto-crash) sport, rally,
j) hőlégballonozás,
k) félkezes és nyílttengeri vitorlázás,
l) sárkányrepülés, ejtőernyőzés, paplanernyőzés, műrepülés.”
A fenti lista kialakítása az egészségügyi szakmai kollégiumok, az ÁNTSZ és a biztosítók véleményének, valamint más országok és a biztosítók gyakorlatának figyelembe vételével történt.
Az alkohol- és dohányfüggőkkel kapcsolatos észrevételeivel kapcsolatban engedje meg, hogy megjegyezzem, hogy az alkohol- és dohányfüggőség nem sport, hanem betegség. Másfelől arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy az alkohol- és dohánytermékek fogyasztói árába külön jövedéki adó van beépítve, tehát e termékek fogyasztói ily módon többletadót fizetnek a költségvetésnek. (Ez teljesen hülye. Minden kimutatás a befizetett adójárulékhoz képest nagyságrendekkel magasabb egészségügyi és egyéb károkról ad forintosított mérőszámokat, de szerinte a szenvedélybetegek többletadót fizetnek és ezzel máris megoldott a dolog. Másrészt a betegség kérdése teljesen irreveláns, ezek az emberek számottevően nagyobb kockázati tényezők, mint bármilyen sportoló, s mindezt szándékosan, előre megfontoltan követik el, olyan még nem volt, hogy valakit megtámadott volna egy kósza sörösüveg. Ha pedig betegség a szenvedélybetegség, akkor lehet visszapakolni a narkósokat is, akik ugyanebbe a kategóriába esnek, mégis kivették őket a TB hatálya alól.)
Az Ön által teljesített járulékfizetés és az igénybe vett egészségügyi ellátások aránytalanságával kapcsolatban: tudományos kutatások szerint az állam által az egyén egészségügyi ellátására fordított költségek túlnyomó része (egyes elemzők szerint akár 90%-a is) az adott személy életének utolsó évében merül fel. Ha úgy tetszik, leegyszerűsítve azt is mondhatnánk, hogy egész életünkben fizetnünk kell a járulékokat, hogy megteremtsük időskori ellátásunk fedezetét. (De nagyon nem mindegy, hogy mennyit te szarházi. Másrészt ha nem volna ilyen elrugaszkodott mértékű a járulékfizetés, az egyén önmaga sokkal jobb anyagi helyzetbe kerülhetne magánbiztosításai révén, mivel a magyar járulékom töredékéért köthetnék bármely európai országban a magyarhoz képest paradicsomi ellátású magánbiztosítást az egészségügyi ellátásaimra.)
Másfelől a nemzeti kockázatközösségen alapuló társadalombiztosítás, azon belül az egészségügyi rendszer működtetése rendkívül nagy költséggel jár. Az ellátórendszernek természetesen akkor is képesnek kell lennie az ellátások teljes körű nyújtására, ha közben sok-sok biztosított az adott évben csak néhány szolgáltatást vesz igénybe, vagy akár egyetlen egyet sem. Az elmúlt években bizonyára Ön (vagy szülei, nagyszülei stb.) is kapott támogatást a gyógyszereihez, gyógykezeléseihez, de az is lehet, hogy olyan szerencsés, hogy erre nem volt szüksége. A biztosítási-kockázatközösségi elvnek épp az a lényege, hogy minden kereső fizeti az egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékot, ugyanakkor egyes biztosítottak a betegségük vagy rokkantságuk miatt gyógyszertámogatásban, gyógyászati ellátásban, táppénzben, rokkantsági nyugdíjban, illetve öregségi nyugdíjban részesülnek, míg mások szinte egész életükben nem voltak betegek, vagy nem érik meg a nyugdíjas kort sem.
A listában szereplő sportok művelői egy üzleti alapú balesetbiztosítás megkötésével szerezhetnek biztosítási fedezetet a sportbalesetek kapcsán felmerülő ellátási költségekre.
Budapest, 2007. január 17.
Tisztelettel:
Dr. Rádai Tamás
osztályvezető

 

 

És érdemes elolvasni a frissítést, mivel megjött a valódi biztosítás, szóról szóra ugyanazokkal az időtöltésekkel, amelyek a törvényben szerepelnek, beleértve az értelmetlen vagy félrefordított definíciókat. Természetesen nincs szorgos lobbimunka és politikai összefonódás az érdekelt szarháziak között....

index 2007. június 06., szerda

Június 1-jétől köthetnek baleset-biztosítást a Generali-Providencia Biztosítónál az extrém sportolók.



A biztosító a megszűnt állami gondoskodásra válaszul fejlesztette ki szolgáltatási csomagját a különösen veszélyes (extrém) sportolás közben bekövetkezett balesetekkel kapcsolatos egészségügyi ellátások finanszírozására.

A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló törvény módosítása miatt 2007. január eleje óta nem megoldott az extrémsport-balesetek miatt szükséges egészségügyi ellátások finanszírozása. A különösen veszélyes sporttevékenységet űző személyekre, a sürgős szükség esetét kivéve, nem terjednek ki a kötelező egészségbiztosítás ingyenes egészségügyi szolgáltatásai (vagyis ezekért fizetniük kell az érintetteknek), amennyiben extrémsport-tevékenység közben balesetet szenvednek.

A Generali új szolgáltatása mind a rendszeres, mind az alkalomszerűen űzött extrémsportok esetén az egyetlen hiánypótló egészségügyi ellátást finanszírozó megoldás - állította Papp-Váry Borbála, a biztosító kommunikációs vezetője.

A Generali extrémsport-biztosítása fedezetet nyújt a világ bármely országában űzött vízisízés, jet-skizés, vadvízi evezés, hegy- és sziklamászás (V. foktól), magashegyi expedíció, barlangászat, bázisugrás, mélybe ugrás (bungee jumping), falmászás, roncsautó sport, rali, hőlégballonozás, fél kezes és nyílt tengeri vitorlázás, sárkányrepülés, ejtőernyőzés, paplanernyőzés, valamint műrepülés közben bekövetkezett balesetek magyarországi ellátásaira. A szolgáltatási csomag, amely évi 15-20 ezer forintért köthető, a sürgősségi betegellátáson kívül (amely továbbra is ingyenes minden tb-fedezettel rendelkező magyar állampolgár számára) kiterjed a magyarországi kötelező egészségbiztosítás keretében történő járóbeteg-szakellátásra, a fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátásra, az orvosi rehabilitációra, a fogsebészeti ellátásra, valamint a betegszállításra.

Kiegészítő biztosítások köthetők a gyógyszer-, és gyógyászati segédeszköz-ártámogatásra, valamint utazási költségtérítésre, illetve baleseti halálra, vagy baleseti rokkantság esetére is. A Europe Assistance-on keresztül a Generali 24 órás, telefonos kiegészítő szolgáltatást is nyújt, amely kiterjed a balesetet szenvedett biztosítottal és a kezelő gyógyintézménnyel történő kapcsolattartásra is.

Az új szolgáltatás lényeges eleme, hogy a biztosítás a teljes rehabilitációra fedezetet nyújt, mivel a gyógytorna, a fizikoterápia költségeit is fedezi, valamint kórházi ápolás esetén sem kell nagyobb
összegű készpénzt előteremteni az ügyfeleknek, hiszen a társaság a szolgáltatást nyújtó intézménynek azonnal fizet - magyarázta Papp-Váry Borbála.

Nahát, nahát, csak nem igazam volt a Somody slepp és a politika összefonódásáról? Az előre leosztott szerepekről és a játszmáról a mai hírekben találtam, nem szorosan kötődik az extrém biztosításhoz, de kötődik a bőrünkre menő, igen szoros érdekeltségi viszonyokhoz:

Somody áll a Gyurcsány-modell mögött? 2007-06-14 18:16:56

Új modellként tálalta Gyurcsány Ferenc az MSZP egészségbiztosítási javaslatát, ezzel közeledve az SZDSZ tisztán üzleti alapon működtetendő modelljéhez - olvasható az InfoRádió honlapján. A pártelnök azt mondta, csillapított versenyre, egy biztosítóra és több pénztárra van szükség.

Ezt a versenyt a biztonságos átmenet érdekében alapvetően regionális alapokon megszervezett pénztárokból kell elindítani, aztán nyissuk ki ezeket a pénztárakat, és a megalakulást követően tehessenek ezek a pénztárak más régiók számára is ajánlatot - közölte a kormányfő.

A modell azonban nem tűnik újnak, az Irányított Betegellátási Rendszer veresegyházi megalkotója ugyanis korábban az InfoRádiónak egy hasonló elképzelést vázolt fel. Somody Imre üzletember javaslata annyiban különbözik, hogy ő az OEP-et darabolta volna fel regionális biztosítókra.

Ha rajtam múlna, én azt mondanám, hogy a jelenlegi biztosítót szét kell szedni hét regionális OEP-re, tehát meg kell tenni azt a lépést, hogy az OEP felügyeleti és egyéb szerepeit leszedni arról, hogy biztosítási tevékenységet folytasson, és a hét régióban engedélyezni kellene hét versenyző szereplő működését - mondta.

A hasonlóság azért is tűnik ki, mivel a Heti Válasz azt írta, az egészségügy irányításában az egészségügyi miniszter mellett nagy befolyása van a tárcavezető kabinetfőnökének, Matejka Zsuzsannának, a veresegyházi Misszió Egészségügyi Központ korábbi vezetőjének és Somody Imrének is.