jp: Szia Jutta, újból itthon, először is minden jót és gratulálok a kiemelkedő teljesítményedhez!
Jutta, én is ott voltam Új-Zélandon, ez még 99-ben volt, Spanyolországban röviden, majd Grazban intenzíven bevetettem magamat a 2003-as elő VB és VB-be. Röviden, milyen benyomásod volt a penrithi eseményről, milyen élményeket hoztál magaddal haza, milyen volt az előző VB-kel összevetve? 
jk: A penrithi VB főleg a magas sportszinvonalával tett mély benyomást rám. Érezhető, hogy egyre több és több ember edz profi módon és speciálisan ilyen eseményekre készül fel. Senki nem nyer többé azzal, hogy hetente két-háromszor beül egy hajóba, sokkal több van mögötte. Egyre több időt szánnak az erő és kitartástréningekre, kiegészítő sportokra, mentális felkészülésre. Ezt az evezős kinézetén is már észre lehet venni a versenyek közben és ez egyben formálja a sportot is. Méltányos VB volt abból a szempontból is, hogy a hely egy olyan henger volt, amit nem volt túl egyszerű. Élvezet volt nézni és zsűrizni, főleg a negyeddöntő a férfiak mezőnyében volt lenyűgöző. Jay Kincaid 500 pontot szerzett egyetlen futamban!
Általánosságban szólva, az esemény jól meg lett szervezve, ehhez nem fér kétség. De a sorti es grazi VB-k hangulatát nem tudta elérni. A vadvízi rész Penrithttől kicsit távolabb fekszik, így senki nem sétál véletlenül arra és ragad le egy kicsit nézni az eseményt, mint az Spanyolországban és főleg Grazban jellemző volt.
Graz ebből a szempontból szuper volt, mert a Mura feletti híd tele volt sétálóval, nézővel és evezőssel. Emlékszem a döntőkre, amikor is nem lehetett mást látni, mint embereket és fejeket. A mostani alkalommal csak ismerős arcokat láttam. Egy kicsit kár, mert egy VB-nek az lenne a feladata, amikor is a freestyle legfontosabb címéért versengenek, hogy több publikumot vonzzon.

jp: Hogy készül fel egy világbajnok egy ilyen eseményre? Szerinted csak evezni túl kevés. Mondjál kérlek néhány szót a felkészülésedről.
jk: Nagy része a felkészülésemnek természetesen a hajóban történik, de nagyon sokféle dolgot is csinálok mellette. Még a playspot-i szezon kezdete előtt, néhány hét speciális erőnléti edzés van programon. Először is véd a sérülésektől, főleg a hát-és a vállizmokra figyelek oda. Másodszor is, tavasszal így könnyebb lesz új move-kat megtanulni, mint amikor teljesen elernyed az ember tél közben. Jobb, ha van egy kis erő abban az evezőhúzásban.
Késő tavaszt és a nyarat főleg a hajóban töltöm: játszok, folyókat evezek meg vagy csak egyszerűen a síkvízen a technikát és a kitartást gyakorlom.
Ezekután kitartástréningre helyeződik a súlypont ősszel. Futás, kerékpározás és evezőergometer a fitnesz stúdióban, ha rossz az idő. Általános erő-és kitartástréninggel folytatódik tehát. Télen legtöbbször két hónapra egy melegebb éghajlatú evezőparadicsom vonz….utána újból indul az egész előröl.

jp: A move-jaidat hol tanulod meg és gyakorlod?
jk: Sokat, amit jelenleg is tudok, a Bad Aibling-i hullámon tanultam meg. Kicsi, de finom, mondom én. Most nagyon sokat gyakorlok Münchenben. Az Isar-on levő helyeken kívül (Wittelsbach és Reichenback hidak körüli részeknél) az Eisbach is zseniális lehetőségeket biztosít.

jp:  Kanada, mint következő versenyhelyszín, rendben van számodra?
jk: Már most örülök az ottawai rendezvénynek. A Bus Eateren tartott VB, egy nagy hullámon biztos fénypont lesz. Itt biztos végre azt fogjuk látni, amire már olyan rég várunk: a világ legjobb sportolói egy ojjektumon, amin nagyon látványos move-kat lehet bemutatni. És Kanada közepén: ha visszatekintek Ausztráliára, meg kell állapítanom, hogy nagyon keveset láttam az országból.

jp: A személyeddel kapcsolatban: te vagy a legeredményesebb női rodeosportoló, jelenlegi világbajnok, európabajnok. Már nem nagyon van mit ezen túl elérned. Hogy motiválod magad, hogy tovább csináld és milyen célok vannak emögött?
jk: A legnagyobb motiváció természetesen az evezésben lelt öröm. Jól akkor vagyok, ha a hajóban ülök, mindegy, ha a helyi Isaron, egy playspoton, vagy természetesen egy creeken. Szeretem azt az érzést, hogy a vízen és a vízzel együtt mozgok, érezni, hogy mikor jó élezni a hajót, egyet húzni az evezővel, hogy egy limányba kiálljak vagy egy figurát csinálni.
Ezek mellett a verseny izgalma is turbóz, hogy gyakoroljak és hogy ennyi időt invesztáljak belé. Nem annyira a tudás összemérése, hanem inkább a kihívás nyűgöz le, hogy a mindent eldöntő 45 másodpercben az embernek az evezős tudását elő kell szednie és ki kell hoznia magából azt, amit olyan sokáig gyakorolt. Számomra azzal hasonlíthatóak össze a személyes célkitűzések, a versenyatmoszférának és teljesítési kényszernek a lekezelése, amikor az ember a folyo legnehezebb reszein megy le. Csak egy dobasod van és annak jónak kell lennie. Mondjuk a konzekvenciák a freestyleban kisebbek, mint a vadvízi evezésnél. Ez számomra egy fontos pont. Nagyon sokáig csakis és kizárólag vadvizeztem. És hogy megmaradjon az izgalmi fok, a határokat egyre messzebb és messzebb kellett tolni. Addig, amíg tényleg nagyon veszélyes nem lett. Ezzel szemben a freestyle egy biztonságos játszótér. És még akkor is nagyon sok élvezetet nyújt ezzel alaposabban foglalkozni. Igazi kihívás nem túl nagy rizikóval, zseniálisnak találom.

jp:Éveken kereszül női konkurrensekkel, mint Joe Lucas versenyeztél kiegyenlített szinten, ezen a VB-n viszont bemutattad a pillanatnyilag megdönthetetlen csúcspozíciódat. Milyen volt az utad odáig és hol látod a jövöbeli vetélytársaid?
jk: A mindent eldöntő lendület a privát versenyteljesítményemhez teljesen más térről kaptam meg. Mint menedzsment tréner különböző továbbképzéseken vettem részt és sokat tudtam meg a mentális tréningről, célokról, egyéni fejlődésről és értékekről. Ezt megpróbáltam a sportba átültetni és gyorsan észrevettem, hogy kiválóan beválik.
A kihívást különböző szempontokból kell megérteni, és nem csak az evezést kell szem előtt tartani, hanem az egészet, komplexen a legpozitívabban alakítani- ez lett az én kis privát játékom, amit szívesen játszom. Mert a faktorok sokkal komplexebbek, annál hogy cigánykerekezel a loop után, amikor is a legjobb kürt akarod futni.
 A felkészülésem otthon és a verseny előtt megváltozott. Ezekben a fázisokban az erősségeimen dolgozom és nem annyira azokon a move-okon, amiket amúgy se tudok. Önbizalmat ad a kép, amit magadban és másokban kialakítasz, javul. Mostani céljaim sokkal pontosabbak és az út a célokig sokkal tisztábbak. Mikor a Penrithben belementem a spot-ba nagyon is jól tudtam, mit akarok csinálni. És az utolsó másodpercekben, mielőtt az egész elkezdődött, az utolsó utasításokat „stenoform” formátumban elmondtam magamban. Gondolatok, mint „csak ki ne mosódjak” vagy hasonló már nem is jut eszembe. ..általában inkább azzal foglalkozom, hogy minek kell történnie, mint azzal, hogy mi lesz ha rosszul sül el. És a győzelem így már nem a cél, hanem a konzekvencia!
A következő évek konkurrenciái a fiatal evezősök lesznek, mint Lianne Wagtho Hollandiából, Jennifer Chrimes Angliából vagy Katharina Migdaouva Csehországból. Nagyon jól eveznek. A kérdés, hogy sikerül-e valamelyiküknek újból a világbajnoki címet Europába elhozzni, azon dől majd el, hogy mennyire bírják idegekkel.

Jp: Hétköznap, van olyan számodra? Nem sokszor van megemlítve, de keserű igazság, hogy a rodeovilágbajnokoknak  a sí- és tenisznagyokhoz képest nincs a létfenntartásuk automatikusan biztosítva, te ezt hogy oldod meg?
jk: Természetesen vannak hétköznapjaim: mosás, takarítás, bevásárlás, süti sütés és kaja megfőzése :-) Komolyan: nagy szerencsém van ebből a szempontból. Mint szabadúszó tréningező az üzleti, sport és személyiségfejlesztés témákban szabadon választhatok mikor és mennyit dolgozom. Cégeknek csinálok kurzusokat, szociális intézményeknek, egyesületeknek, privát embereknek. Valahogy a kinti mozgás a szeminárok részei: evezés, rafting, mászás, hegymászás, vagy csak biciklizés és séta….de főleg arról van szó, hogy az ember fejlődjön. Mindegy, hogy egy cég alkalmazottja, edző vagy tréner, sportoló, a lényeg, hogy felismeri, hogy a befektetés a saját életébe, a személyiségbe a legfontosabb dolog.
A munkám örömet okoz és mégis az utolsó két évben sokkal több időt töltöttem el a hajómban mint megfizetett munkával. És ez nem annyira a nagylelkű szponzortámogatásoktól függött, hanem inkább attól, hogy javarészt Manfred Beer, a párom a közös megélhetésünkért dolgozik…ezt ellensúlyozva nekem maradnak az otthoni munkák!

jp: Ha én egy 13, 15 17 éves rodeofüggő lennék és veled találkoznék egy rodeon, imponálnál nekem és egy hasonló utat akarnék választani. Mit javasolnál?
jk: A javaslataim egyszerűek:
 a) evezz sokat, sokszor olyanokkal, akik jobbak nálad és tudsz tanulni tőlük.
b) Keress olyan evezősöket, akik rosszabban eveznek és tőled tanulnának. Menj velük is legalább annyiszor, és próbáld őket is megtanítani. Ha javulnak (jóindulatú javítószándékú tippekkel!) akkor te is megértettél sok dolgot jól. Ha nem: gondold végig, mit csinálsz, próbáld érezni, mik a legfontosabb faktorok…vagy kérdezz meg másokat erről.
c) Hallgass meg mindenkit figyelemmel, de ne higgy el mindent!
d) A teljesítményedet magaddal vesd össze. Ha többet tudsz ma, mint előző héten, előző hónapban, előző évben, akkor jó úton jársz!
e) Végezd el a sulit, döntsd el, hogy mit akarsz továbbtanulni és a szabadidődben menj evezni. Mert jelenleg a legtobb medálnyerő kb 30 évesek vagy idősebbek (pld. EJ). Tehát van még 10-15 éved arra, hogy az élet „mellékes” dolgait elintézd.

jp: Mit teszel a német rodeoutánpótláséert, vagy mit lehetne tenni érdekükben?
jk: Egy szempontból remélem, hogy jó példakép vagyok számukra és hogy inspirálom őket, hogy szívesen, sokat playboatozzanak.
Van néhány fiatal tehetség akiket célzottan támogatok. Rendszeresen playspotokon gyakorlunk, evezzük a vizeket és lassan bevezetem őket a versenyzésbe is. Az egyik Felix Junge Hannoverből: abszolút allround-evezős. A német Diákbajnokság kanupolo versenyét az ő csapata nyerte meg előző évben. Az első plattlingi rodeon megmutatta, hogy mit tud és a korcsoportjában német bajnok lett. És az év megkoronázásaként a nyáron, 14 évesen a Soca kanyont megevezte velem. Itt is nagyon szuverén egyéniség volt: tudja, mit tud és mit nem, egyedülállóan tud dönteni, mikor evez és mikor emel át inkább.

jp: Az osztrák rodeosporthoz, milyen kommentárod van…?
jk: Öszinte választ?! Néha csodálkozom…
 Sokkal jobb vadvízekkel rendelkeztek Németországhoz képest, evezős is van sok, és tényleg nagyon jó evezősök. Spotok kialakítása sok helyen támogatott és sok nem-evezős is támogatja, nagy rendezőkben (grazi VB-ről szólok csak! Rudi, Margaret és a teljes crewnak egy nagy köszi!) sincs hiány.
És egy ilyen háttérrel és adottságokkal a sort-i EB-n és a penrith-i VB-n csak egy-két evezős indul?! Megköszönhetitek, hogy Julia Prechtl a nemzeti szineiteket mindannyiótoknak bátran fenntartja! Kár egyébként, de mitől függ? Attól, hogy az otthoni jó folyók inkább felizgatnak, mint egy versenyen való részvétel?

jp: Mit gondolsz azzal kapcsolatban, hogy az  IFC (International Freestyle Committee) a ICF (International Canoe Federation) része lett? A kezdeményezés főleg német, angol és spanyol tollforgatásból származik, ez a besorolás egyáltalán elősegítő lehet egy olyan fiatal sportformának mint a vadvízi freestyle-nak?
jk: A privát véleményem nagyon pozitív ezzel kapcsolatban. Helyes lépésnek tartom, azt hogy az eddigi szervezeteket összevonják. Ámbár Németország nem volt annyira zászlóvivő ebben, csak hogy teljesen igazat mondjunk. Természetesen, a freestyle fiatal a szlalom és a gyorsaságihoz képest. De most már elég idős, és valamilyen szintem meggyökeresedett. És ezzel eljött az idő, hogy megkapja a jogos helyét a többi versenyszám mellett.
Teljesen meg vagyok róla győződve, hogy a csatlakozásból sokkal több előny származik, mint hátrány, amitől sokan félnek. Számomra sokkal kevesebbet szól ez arról, hogy mennyi pénzt kap a nemzeti csapat mint finanszírozást, mint olyan dolgok, mint az utánpótlás. Szövetségi kooperációval, főleg egyesületi szinten lehet sokat megmozgatni. És a fiúk-lányok mindenhol játékhajóval akarnak evezni. Nem mindig a versenymotivum áll előtérben, hanem először is az élvezetes módja az evezésnek. És belõlük nőnek majd ki azok a tehetségek, akik majd a freestyle versenyeken részt akarnak venni.