Nem is hittem volna, hogy a sokadik unalmas téli reggel egy ilyen mókás kis délutánba fog torkollni. Bazsi már régóta szervezte a hókajakot, de minden évben csak 1-2-szer jön össze a dolog. De most sikerült összeverbuválódnia egy kissebb társaságnak, kik a kezdő síelők nagy örömére és a gyermeküket óvó szülők megrökönyödésére szép sorjában lezúdultak a hegyről. A helyszín a Visegrádi szánkópálya volt (a sípályát nem mertük bevállalni, mert glatt jég volt és csak két pontot láttunk belőle az alját és a tetejét… közte semmi).

Jó magyar szokás szerint érkezés a parkolóba minden cuccunkat szertehajigáltuk és meghánytuk vetettük az esélyeinket. Első ránézésre igen zoralnak tűnk még a szánkópálya is. A közel 10 (!) méteres hely ahol a felgyorsult kajakokat kellett, volna megállítani egy radikális vaskorlátba és parkoló autók hosszú és tömött soraiba torkollott. A csapat igencsak tanácstalan volt, hogy ki törje össze a pofáját elsőnek, minek után nem volt jelentkező, én vállalkoztam a csúszásra. Gondoltam a szűz hó majd csak megfog a fák közt. Felcitáltam a kajakot a félpályáig és nagyon nyomorult lassan csúszni kezdetem, nem is gyorsult fel igazából a verda ezért kiszállás után a többiek fancsali képének fittyet hányva feltakarodtam a tetőre. Csúszás, kisodródás és szűzhó félpályánál. Nem én voltam ugyan az első aki lecsusszant teljesen de aztán beindult a buli. Nyakra főre hengeredtünk le a pályán, nekem még eszkimózni is sikerült az alkarom nagy örömére. Tapasztalataink alapján lehet hogy a waxolás segített volna a sebesség növelésén de ez majd a 2006-os tél szenzációja lesz. Nagy bánatomra a menő kajakos filmekben látható carvingolás kivitelezhetetlen volt, mert a legyalult pályán egy komolyabb élezés jó kis eszkimót vont maga után. Azért némileg lehet irányítani a hajókat, csak hát nem valami kezes jószágok és mint a vízen, a túlkormányzás itt is végzetes lehet. Igen fárasztó le föl mászkálás a pályán, sílift híján egy kissé limitálta a csúszások számát, uh tízegynéhány csusszanás után már pontot is tettünk a hókajakozásra. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy ez a móka is csak olyan mint a többi…nem nagyon lehet róla írni, hanem ki kell próbálni!

Ami ezután következett, azt inkább csak úgy írnám le mint a kajakos társadalom igen szűk rétegének meghasonulását. Tapasztalataimból és Páhi „vadviziapostol” Jani leírásaiból nagyobb vandalizmusra számítottam az evőeszközök és étlapok világában, de ennek ellenére, egy teljesen kultúrköri csevej bontakozott ki az asztal mellet. De félre a szóval és beszéljenek a képek.

Üdv.M.