A szüzek túrája

Fotó: Timi, Reinhard, Hans ~ Szöveg: Szamo

Rég nem írtam, bár nem is volt miről. A Socán kívül nem voltam máshol idén, azt meg mindenki ismeri, mégha teljes hosszán nem is teljesen.
A hétvége viszont más volt, végre valami olyan, ami kizökkent a megszokott vonalakból, kreatívabb evezés, férfimunka, jó mulatság.
Lassan hűl a bolognai, al dente durumtésztára loccsantott szósz, az ablakban vágott oregánóból, kínai fokhagymával, mert mi mást lehetne kapni egy mezőgazdaságilag optimális adottságú országban és némi pecorino romanoval megszórva, amit még tavaly hoztunk Rómából nagy tömbben, de valószínű, hogy még jópár évig élvezhető a csipős aromájú, fakeménységű birkasajt, alig tudtam lereszelni, helyiek szerint 25 évig érhet nyugodtan. Elpukkantottam még egy 2001es Szeremley Szürkebarátot is, a háttérben szól a Besh'O'Drom uccsó lemeze, s rámjött a grafománia, azt meg leszarom, hogy nem megy a fehér a paradicsomos szószhoz, annyira nem ünnepi a nap, hogy ne fogyna el a tescós bor.
Tavasszal kitaláltam, hogy amíg párszor nem evezem meg a nagy kataraktot, nem érdemes sehova mennem, mert tudás nélkül felesleges utazni. Megvolt, kis víznél és nagyobbnál is, CFS-el és Discoval, mindkettő kellemes tapasztalat volt, hol könnyed ugrálás a gömbölyű sziklák között kavargó vizen, hol lapátba kapaszkodós erőmutatvány, ahol szigorúbban rendelkezett a folyó, olyan volt, amilyennek képzeltem, kezelhető és mosolygós, de odavert, ha megpróbáltam lazára venni.

Venter Ache Heiligenkurz klamm fotó: Hans Telsch Szeptember vége van, lassan vége az idénynek, itthon még nem látszik az ősz, de a hegyek között már a vörös kúszónövények levelei festik a falakat, pereg a nyírfa sárga levele és laposan kúszik be a napfény a kanyonokba. Napelemes vagyok, ha süt, evezek, ha nem, olvasgatok, a legvacakabb víz is játszótérré változik a hullámokon törő csillámoktól, ez a hétvége pedig ilyennek indult, hála mikes precíz előrejelzésének.

Csatlakoztunk hát a labanc partihoz egy kellemes tiroli evezésre, korábban már eveztünk együtt, de nem túl nehéz vizeken. A csapat vegyes, mint a szószom, Reinhardt Schmid ismert bécsi divatevezős, olyasmi mint a hőn szeretett Tysonunk, mindig a legutolsó divat szerint válogatja össze ruhadarabjait, Andy tetovált pöcsű, diszkós fizikai munkás, Hans Telsch 28 éve evező, ismeretlen nagy öreg, aki heti élelemmel pakolt Taifunnal evezte végig Törökország folyóit, mikor én még Rémusz bácsi meséit néztem a fekete-fehér tévén, Timi a szellemileg kiművelt hölgytagunk és jómagam, aki miért ne? Egyikőnk sem volt még a középső Ötzön, Hans sem, pedig több száz folyón evezett már, de ez valahogy kimaradt.

Sölden piszok messze van. Különösen este, mikor még Linzben nyomunk egy kört, mert Ybbs környékén kiderül, hogy a laptopon nincs felrakva a regresszióanalízis, így a dolgozat leadási határideje veszélybe kerül. Egy óra kavargás, köcsög rendőrök elől menekvés, török netcaféssal egyezkedés, bahnhofon wifiszenvedés után eldőlt, hogy dolgozat a levesbe, mi meg evezni, esélytelen angol office 2003 install cédét tölteni ebben a kisvárosban. Utálom Linzet, provinciális kis gettó, turistákra utazó rendőrökkel.

Kilátás a konyhából, Sölden, Jagerle panzió Fél kettő körül le is csapódtunk az esős, ködös út végén a Jagerle panzióban, kaptunk egy akkora apartmant 22ért, mint a lakásom és arcraesés után reggel a rózsaszín hegyormokra ébredtünk a ragyogó kék ég alatt. Igen, ezért jöttünk. Az idő kiváló, hűvös reggellel, felgyúrtuk a 6 hajót a tetőre, belöktük a buszt, mert égve maradt a beltéri lámpa, aztán irány Vent.


Venter Ache Vent alatt fotó: Reinhard Schmid Első nap a Venter Ache felső szakaszára mentünk, a klán már volt, mi nem, azt mondják, olyan kobaridos, jó, akkor jöhet. 130 centi a mércén Ventben a hídlábnál, már nem emlékeztem, mennyi volt BTomi leírásaiban, de kellemesnek tűnt, bár nem az ősz végi tiszta víz, hanem a szürke gleccserfolyam még mindig. Meleg volt nagyon, 25 fok igen szokatlan ilyentájt 1000 méter felett, de biztos semmi köze a mértéktelen humán civilizációs energiafelszabadításhoz. Az egyszál tescós polárban is izzadtam a szárazruhában, de a víz a szokásos olvadt jéglét hozta, a labancok csak kesztyűben abszolválták. Mi kemények vagyunk, ezért csak fújogattuk titokban a tenyerünk:-)

Venter Ache fotó: Hans Telsch Az első kilométereken cserélgettük a hajókat, hízott a májam, mikor a dieseles Andy dícsérte a CFS-t, hogy mennyivel jobb, mint az övé, gyors és pördülős, aztán éppen csere után voltunk, mikor egy feltorlódott, pulzáló limányba álltunk ki egy rossz külsejű letörés előtt. Én hátulról érkeztem, szeretek csorogni a csodaszép kanyonokban, messze lemaradva a csapat mögött, hallgatni a falakon lecsorgó kis zuhatagokat, bámulni a repedésekbe kapaszkodó kis fenyők csavarodott törzseit, de ez néha nem jó. Most sem volt az. Megérkeztem a limányba és sehol nem láttam Timit. Bal oldalon Andy, jobbon Reini és Hans, ordítva kérdezem, hol a nő, a zuhatag döreje elnyomja a hangom, bizonytalan válasz, lent. Anyád, ez nagyon zoral letörés, az első kisebb esés után egy autónyi sziklán torlódik fel a víz párnája, balra kétesélyesen zuhan alá valahova, amíg ellátok, jobbra tisztábbnak tűnik, így azonnal belendülök, támasz, első henger, húz és boof és becsapódok a lenti kamionméretű szikla alá, Timi ott ücsörög csendben alatta a partnál, hálistennek semmi baj. Nem tudott kiállni a diesellel és a párna hanyattvágta, majd balra besodorta a csatornába, ahol fejjel lefele zuhant a poolba. Picire összehúzta magát a víz alatt, majd kivárta a csendet és eszkimó, megúszta. Aztán jöttek a többiek is, s a limányban beszélgetve elmesélik, hogy ezt a zúgót tavaly, ilyen vízállásnál átemelték, mert megváltoztak a kövek. Ez már a második malőr volt a túrán, az elsőnél sem ment a vonalra a hajó, mint kellett volna, alávágás előtt eszkimózás lett belőle. Tanulság: diesel soha.

Venter Ache fotó: Hans Telsch Innen már eseménytelen volt a további evezés, hajócsere után már a Scuddal ment Timi. A Heiligenkurz szakaszt kihagytuk, ez az amit Endrúék is csak a hídról fényképeztek, majd legközelebb, vagy két hét múlva:-). A Venter felső szakasza egyébként 2-3 kulcszúgón kívül kellemes class3-4 bemelegítő szakasz a további evezésekhez, festői környezetben, ahol néha még a tájat is lehet bambulni.

Venter Ache, híd alatti ClassVI fotó: Hans Telsch Az országúti hídnál parkoltunk kiszállóra, megnéztük a híd alatti folyamatos zúgót, láttam rajta egy utat, így ketten felmentek a kocsiért, addig én gondoltam, hogy lenyomom, Hans és Andy majd biztosít a partról.
Az első 20 méter elképzelés szerint ment, aztán becsúsztam jobbra egy stopperbe és kilökött a vonalról balra, ami meglehetősen kellemetlenül érintett, mivel azonnal beleestem egy fogós hengerbe, aminek a párnájáról tovább csak balra vezetett az út, bele egy hajónál keskenyebb, nagy energiájú slotba, esélyes a döglés.

Venter Ache, ne hibázz a híd alatt fotó: Hans Telsch Szégyen vagy sem, még lendületből elragadtam a sziklát magam mellett és ujjhegyből kapaszkodva javasoltam a túlparton álló Andynak, aki fotózott és segítőkészen lóbálta a zsákot úgy 30 méterre, hogy talán az én oldalamról jöjjön valaki, és markolja el a mellényem, amíg nem késő. Az a pár perc nem volt túl kényelmes, a hajót hol a henger szívta vissza, hol a leömlő vitte volna magával tovább, egyensúlyoztam a burmány tetején, egyre kevesebb tapadással a vizes sziklán, mire megérkezett Hans és komótosan megfogott, amíg kiszálltam a hajóból és kiemeltük a habról. Mázli kettő. A kocsiban volt a kajak.at-s itiner, de valahogy kiment a fejemből, hogy ez a szakasz jeden wasserstand 6+..khmmm...na, ez még nem megy ezek szerint, kicsit több respect a víznek.

Szórakoztató víz a középső Az osztrák hármas még meg akarta evezni az Ötzön a söldeni szakaszt is, három körül el is indultunk rajta, ez már kicsit izmosabb volt helyenként, mint a Venter, több víz, nagyobb esés, de hibapont nélküli. A tavaly tavasszal kezdett Timi a Scudban teljes biztonsággal jött rajta, én labdát gyűjtöttem a hordalékból meg hajbatűzős kis fehér virágot a partról belógó sziklákról, nincs is jobb, mint a szürke megtörő hullámokkal rohanó Ötzön vizipólózni egy focilabdával, kezdik megszokni a labancok a hülye magyarokat, akik fejbedobják őket a négyes zúgók között:-)
Aztán leérve perverz módon annyira belejöttünk az evezésbe, hogy még egyszer el akartuk nyomi ezt a szakaszt, valamivel gyorsabban, afféle headtohead sprinttel. Hans elment klettersteigelni, Timi tankolni, mi meg újrázás. A víz két óra alatt felment vagy 30 centit, ennek köszönhetően az ereje is megnőtt, már nem volt labdázós hangulatom, inkább markoltam az evezőt izomból. Az első hosszú zúgón leromboltunk, megállapítottuk, hogy a mögöttünk jövő csapat talán nincs teljesen képben, mikor az egyik meg is érkezett hosszas bukdácsolás után a poolba fejjel lefelé, s ezzel ki is esett a hajóból. Társa és mellettem sodorta a víz, ordítottam neki néhány nyelven, hogy hagyja a hajót, mert ezután még legalább 100 méter olyan zúgó jött, ami kisebb víznél is erős volt, de a zombi csak markolta a fogót, így hát lemondtam róla, előreeveztem, hogy majd összeszedem az elúszó csetreszeket. Közben olyan letörések voltak, ahol 2-3 métereket zuhant a víz, teljes energiával törve bele a sziklákba, hát nem irigyeltem a szerencsétlent, én úsztam volna a partra, mint pisztráng, hagyva csapot papot, vigye a sodrás, amit akar. A víz recsegett a fogaim alatt, teli volt finom fehér homokkal, ami nem tudom, honnan jött ebben a fekete gránitvilágban. Végül mázlistáját az egyik henger kilökte a part felé, én még rásegítettem a hajójára, így megakadt egy kövön, aztán kicsivel alatta kivártam, amíg Reini és a társa kiemelik a hajót a vízből, a lemmingnek el volt szineződve az egész kézfeje, csoda, hogy nem sérült meg jobban.

Scud teszt Ötz Az intermezzo után zúztunk tovább, minél távolabb ettől a furcsa társaságtól, új utakat keresgéltünk, Reini tesztelte a Scudot most, előttem ment, még ilyen nyomós víznél is tiszta mozgása volt a hajónak, nagyon eltalált darab, a kétméteres creekerek új világa jött el...szerintem.
Kiszállás a hídnál a szürkületben, esti program meztelen szauna az Sölden Arenaban, majd autentikus tiroli burritos, fajitas, senhoras és muchachos a fürdőben lévő mexikói étteremben, ahol a pincér szó nélkül hozta a söröket, amint 2 cm alá süllyedt a pohár tartalma. Szeretem a külhoni vendéglátást, bár az alattomos csilitől rekeszizom görcsöt kaptam.
11 körül ágybazuhanás, ahol folyamatosan úgy éreztük magunkat, mintha vizen ülnénk a hajóban és pulzált alattunk az ágy, majd 8kor úgy ébredtem, mintha egy percet nem aludtam volna, ami így is volt, állandóan felriadtam, nagyon mocsok éjszakám sikerült ismeretlen okból.


Ötz, Schrage Platte fotó: Timi Bőséges reggeli után elindultunk megnézni a Mittlere Ötz kulcspontjait, bár eredetileg inkább az alsót eveztük volna mi ketten, ezt túl erősnek ítéltem. Útról nézve sem éreztem hármasnak, a Schraege Platte felett álló Duffek síremlék sem fokozta a harci kedvem, a szürke víz dübörgött lefelé a szobányi fekete gránitsziklák között, egy-két vonal volt látható a letörésen, de nagyrészt ilyen volt az egész szakasz. 4+-6nak írják, gondolom ez a 200as középvízre vonatkozik, most 196-ot írt a mérce Tumpennél. A Zwischenbrücke felett még felrohantam megnézni a messziről csúnya letörést, de az egész baráti volt, egy nagy slide, de a híd alatt egy gigantikus kőszóráson zuhant végig a víz fehér habot fröcskölve ötven méteren át, majd eltűnt a piramid szikla mögött a kanyarban, ahol újabb száz métereken keresztül zuhant tovább kőről kőre, szinte limány nélkül, folyamatosan. A viccben van valami, miszerint az Ötzön egész kellemesek a limányok...mind a kettő..
A kiszállót még megnéztük, a hídról látszódott a távolban egy füstölgő szakasz, messziről is feltűnt, hogy ez minden eddig látottnál nagyobb esésű, s a magasra szálló pára komoly hengert feltételezett, de majd megnézzük a vízről, gondoltuk. Szeretek partról ismerkedni a folyókkal, mert mindegyiknek van saját személyisége. A Soca például egy kedves nő, aki néha morcossá válik, de alapvetően kezelhető, játékra csalogató, barátságosan gömbölyded fehér sziklaformákkal, hivogatóan türkiz vízzel. Az Ötz egyértelműen férfivíz, leomlott hegyoldalak tövében, durván repedt, hatalmas szürke és fekete szikláit mintha gigászok dobálták volna egymásra, között dübörög a szürke víz, s szinte hallom a zúgók hangjában, hogy jöhetsz bátran, de nem segítek, ha hibázol, nincs kegyelem. Nekem ilyen az arcuk.

Cihelődés a parton A beszállónál már sokan voltak, mintha a Socán lettünk volna, de itt feszültebbek voltak az arcok a napsütésben. Szembeparton a foltos birkák kolompoltak, ahogy zabálták a domboldalt, a mező teli volt ufómutáns négylevelű lóherével. Megérkezett szürke olivér különítménye is a trendi lógós szárú neonzöld szárazruhákban is, gondolom Ozeki is bőségesen hozzátett a stafírungjukhoz.-) most is valami oktatás folyt, az elején együtt mentünk, de annyira sokan voltak, hogy később a Zwischenbrücke felett inkább belehúztam, hogy elhagyjuk őket.
A bemelegítő száz méter után úgy éreztem, hogy ez nem az én napon. Fáradtan, kialvatlanul próbáltam traverzálni a Platte feletti bejáratnál, de kishíján felakadtam a sziklára, ami kevéssé lett volna vicces, ezért már úgy álltam ki a letörés felett, hogy mára nekem vége, ilyen állapotban nem vállalom a továbbiakat.

Ötz, Schrage Platte fotó: Timi Kiültem a kőre, bámultam a vizet, majd átfordult a kép és már csak a vonalat láttam. Érdekes volt, ahogy megszűnt a dekoncentráltság és átvette a helyét valami tiszta csönd, ahol minden egyszerűnek tűnt és innentől az is lett. Nem eveztem eddig sokat, de mostanában jutottam el egy olyan állapotba, hogy nem azzal foglalkozom, mi lenne, ha elrontanám, hanem látok egy vonalat és kristálytisztán az a cél. Nincs más gondolat, csak a vonal, amin rajta leszek. Nehézségi fokkal sem foglalkozom már, ha látom az utat és úgy érzem, meg lehet csinálni, megyek, ha bizonytalan vagyok, kihagyom.

Platte alatt Reinhard fotó: Hans Telsch Az osztrák hármas a középső csatornát vállalta, én a jobboldali boofot inkább, abban lehet valami elegánsat is alkotni, de végül olyan szar lett, mint Ollié, nem mentem fel a bucka tetejére, annyira lelazultam. Innen én mentem elől egy ideig, kerestem az utat, ez igazán tetszett, ragyogó napsütés, arcomba vágódó fehér hab az ismeretlen folyón, töredék másodpercek alatt rögtönzés és útkeresés, ez tetszik. Az első híd feletti hegyomlásnál a folyó felett lógó tábla nem volt túl meggyőző, hogy innen minden evezés szigorúan tilos, ment mindenki a susnyába.

A letörés közepén fotó: Hans Telsch A nagy letörés pattanós volt, nem ellenfél, de az alatta húzódó pár száz méter annál keményebb, olyan lendülettel indult meg a víz, hogy kevés volt minden erőm a traverzekhez, mintha egy pinnballban lettem volna golyó, csak próbáltam elkerülni a beakadást és feltapadást a sziklákra, reflexjáték, stílus nélkül. Ebben mondjuk szerepet játszhatott megint, hogy az egész folyót keresztezni akartam, de hamar kiderült, hogy ezt minimum jetskivel lehet megtenni a végenincs zúgó közepén, ahol méteres sziklák között tombolt lefelé a víz. Útról nézve ez is kettes volt :-)

Ötz, Zwischenbrückestrecke fotó: Timi Az Zwischen országúti hídnál aztán pöcsöltünk egy kicsit, elég messze ki kellett nézni az utat, de hálistennek Hanssal egy véleményen voltunk, hogy nem kopogunk le a baloldali csirkevonalon, hanem inkább evezünk a vizen félközépen, hero line nekünk, tanulóknak kopogás.
A kanyarig minden rendben volt, aztán Andy valami érthetetlen okból rácsúszott Reinire egy limányból kiállásnál és ahogy próbáltam kikerülni őket, igen csúnya karriert futottam a jobb szélen, mindenhol kövekbe zuhanó víz, legalább 40 ezrelékes eséssel, hol előre, hol háttal, de a végén már röhögtem, hogy ilyen szar vonalat nem lehet menni és hátrafele lerepültem a poolba. Jóval lejjebb a Hühnerleiter híd alatt voltak már a többiek, de ők nem mosolyogtak. Később derült ki, hogy Reini beverte a fejét még feljebb, majd a zúgó végén Andy is nekiment az agyának hajóval, így teljesen szétesett. Mogorván kiszálltak a parkolónál, megnézni a szűkületet, itt egy 6 méteres slotba zuhant a folyó legnagyobb része, középen egy szökőkúttal, ahogy lökte fel a méter magas kő a megtörő vizet, balra zoral, jobbra tisztább úttal.

Ötz, a vállra végzetes zúgó fotó: Timi Utoljára maradtam, ahogy szoktam, megvártam, amíg mindenki eltűnik a kanyarban, majd mikor érkeztem a letöréshez, már láttam, hogy Reini szeparálva folyik a vízzel a távolban, hajó jobbra, ember balra, már nem a szikla volt a lényeg középen, hanem minél hamarabb ott lenni. Timit még leordítottam, hogy menjen azonnal a kiszállóhoz a kocsival, aztán mire megérkeztem Reini már a parton volt, a kő feletti hengerben kiugrott majd vissza a válla. Evezője eltűnt, elindult a parton utána, hajója a folyó közepén akadt fenn, amit némi szerencsétlenkedés után kiingáztuk a partra. Ekkor gondolkoztam el, hogy végig úgy eveztem a labancokkal, hogy a dobózsákot gond nélkül 10 méterrel odébb dobják, mint kellene. Gáz. Nem hülyeség az R3, annak alapján percek alatt kimentettük a hajót.
Aztán a Nomad már a parton volt, mikor mintegy varázsütésre előttünk kiugrott a werner a vízből, mintha szórakozna velünk és elindult a leggyorsabb vonalon lefelé. Hans azonnal beugrott a hajójába és üldözőbe vette, de képtelen volt utolérni, hihetetlen úton ment az evező, állandóan kibukkanva, mintha az arcunkba röhögne, amíg a kanyarban eltűnt, ahol a füstölgő henger jött.
Andyval letepertünk mi is oda, kiszálltunk középre a nagy sziklára, hát közelről sem lett szebb a vízesés. Meg lehetett volna ugrani érzésem szerint, de a két antirescue partnerrel már nem vállaltam be, inkább boofoltunk a jobbszélen egy kisebb medencébe, majd 500 métererrel lejjebb már ott volt híd a kiszállóval, így elindultam lefelé.
Arról viszont nem volt szó, hogy még legalább két ekkora lépcső lesz lefelé, ahol igencsak markoltam az ütőt, ez volt a folyó legnagyobb esésű szakasza, hatalmas nyomással és robbanásszerűen törő vízzel, de ez volt a legélvezetesebb küzdelem a váratlansága folytán, vesztett állásból dicső fordítani:-)
Szép volt, átmentünk rajta, s valami csodaként a kiszálló hídja alatt megakadt Reini lapátja is, a parttól pár méterre, amit Timi kísért le az utolsó szakaszon a parton futva, így veszteség nélkül zárult a menet. Egy sérült vállal megúszni a középsőt végülis nem túl rossz eredmény, bár nem lett volna szükség rá. Tanulság: soha ne menj közel a másikhoz.
Hazafelé megnéztük a brunaui alacsony gátat. Ha valaki az alsó Ötzön evezne, erre nagyon figyeljen, ha középen esik bele, meghal, maximum 150 centit esik a víz, de egyenletes, dupla hengert hoz létre. A gátat szinte semmi nem jelzi előre, csak az eltűnő horizont. Ha nem álltál ki időben még esélyed van a gát felépítménye előtt jobbra egy kis limányba kiállni, de ez eléggé kockázatos, ha pedig már oda sem tudsz kiállni, célozd meg teljes sebességgel, 45 fokos szögben pontosan a gát sarkát a jobb oldalon és próbálj meg életed leglaposabb boofjával kiugrani a limányba, egyébként nagy eséllyel megpusztulsz a visszaszívásban.
Nem számítottam rá, hogy még idén evezgetek az Ötzön, de ez nagyon jól sikerült. Talán két hét múlva ismétlés Endrúékkal a környéken, akit érdekel, jöjjön, ha class4-en otthon van.