Teljes
galéria itt látható
2004-es esztendő
megint a vadvíz éve volt
Résztvevõk: Endru,
Máté, Norbi, Dóri, Peti, Kicsi, Pusztító,
Btamás
Folyók:
Melach
Trisanna: Labebene hídtól Seeig,
5,5 km II-IV, esés: 20 m/km (a kataraktnál 50 m/km),
kb. 4 m3/sec
Sanna: összefolyástól Landeck
kempingig, 7 km II-IV, esés 15 m/km, kb.10 m3/sec
Venter Ache: Lehen hídtól összefolyásig,
6 km III-IV, esés 28 m/km, 10 m3/sec
Ötztaler Ache: Kaisers alatt a szennyvíztisztítótól
Bruggen hídig, 4 km III-IV, esés 30 m/km, kb. 20
m3/sec
Pitzbach: Wiesle alatt 4,5 km IV, esés
30 m/km, kb. 5-6 m3/sec
Sikerült újfent igen
sok folyót magunkévá tenni megismerve ezáltal rengeteg érdekes
és csodálatos tájat, új ismeretségekre tettünk szert és remélhetőleg
gyakorlottabbak is lettünk az elmúlt idény folyamán. A 2004-es
évben indult újra a magyar vadvízi túravezető képzés. Újjászerveződött
a VTE ez által a péntek esti uszodai szeánsz is, és nem utolsó
sorban a sokak által csak Andrew csapatnak nevezett brigád is
megrendezte az évi rendes idényzáró kajaktúráját is. Ausztria
talán legszebb tájegységére Tirol hegyei közé. Annak ellenére,
hogy a magyar vadkajkosok már a 2004-es vadvízi idény elején tudták,
hogy az osztrák vizek közül nem a leggyengébb kategóriát választjuk
helyszínül az évadzáró túrára az igen nagy számú, nagyszájú és
nagy nevű jelentkező közül csak némi töredék érkezett
meg a helyszínre.
Különös hogy sokak által alig, vagy nem is ismert, ellenben annál
nagyobb tudású kajakosokból állt a csapat. Az úgymond piacvezetők
és nagyhangú uszodahuszárok elmaradtak sokak szerint meglehetősen
kétségbevonató indokokkal. És most következzék a négy kalandos
nap krónikája a készülődéstől az hazaérkezésig.
Az indulást az egész
idényre jellemző vacakolással sikerült kezdenünk természetesen
senki nem érkezett időre, mindenkinek több cucca volt, mint
arra bárki is valaha számított de azért a temérdek hátráltató
tényező ellenére a csapat első felének: Zalka Norbi,
Nagy Endre, Farkas Dóri,
Bott Máté sikerült este kilenckor elindulnia a tervezett hét
óra helyett. Az időjárás jelentések semmi jóval nem bíztattak
minket, a négy naposra tervezett túra minden egyes napjára esős,
borult időt jósoltak. Tehát víz az lesz ez már szinte bizonyos…
Ha a folyókban nem is legalább a hálózsákunk csordultig tele lesz
majd.
A világon sehol nem
igazán hitelérdemlő szakma a meteorológia szerencsére ez
az állítás, most is beigazolódni látszott hisz verőfényes
napsütésben eveztük végig a négy napot.
Budapestről indulva
valamivel több, mint kilenc órai autózás után elértük az első
kiszemelt kis folyócskát
Amely nem csak a vadvízi
térképeken volt időszakos, hanem a valóságban is. Az éjszakát,
illetve ami még abból maradt az autó mellet töltöttük nem kimondottan
pihentető alvással.
Az ébredés már annál
viccesebb volt hisz a parkoló, hol álomra hajtottuk a fejünket
az erdőben egy mini vízi erőmű bejáratánál volt.
A pedáns osztrákok csak úgy lestek, hogy kik ezek az elvetemültek,
akik a szabadban töltik az éjszakát de, mikor megpillantották
a kajkokat és a Magyar rendszámot minden világossá vált számukra.
A munkások és egyéb polgáriak jöttek mentek, mi pedig vidáman
és didergősen költöttük reggelinket a munkába igyekvő
osztrák népek szeme láttára. Gasztromán tobzódásunk után elindultunk
folyónézőbe de nem sok reménnyel, mert a környező folyókon
mind-mind nagyon alacsony volt a vízállás.
Az első napra betervezett
evezés nem volt valami tiszta számomra, mert az általunk megvizuált
folyók igen alacsony vízállásúak, un. Kopogósak voltak. Rengeteg
autózás, folyóvölgybe le és felmászás valamint térképnézegetés
után kellőképpen fáradtan már délutánra értünk a 2003 őszén
egyszer, ugyanilyen évadzáró túra alkalmával megevezett Melach
nevű folyóhoz. Sokak képzeletvilágában a folyó Duna vagy
Tisza szélességű nagy áradat. Ez vadvíz tekintetében nem
feltétlenül van így, jelen estben is szinte csak egy patakról
beszélhetünk, amelynek medrében rengeteg szikla és kisebb nagyobb
esés, letörés volt. A vízszint a még evezhető szinten volt
bár a megtett szakasz után a csapatból mindenki azt mondta, hogy
még elfért volna tíz-húsz centiméter a mederben. A leírások az
általunk evezett szakaszt WW 3-4es erősségűnek írta
ez a látottak alapján meg is felelt a valóságnak. Bár mint tudjuk
a folyók osztályzása nagyban függ a vízállástól lásd a ww.hu-n
a vizek osztályzása topicot. Ezek az információk néha igen eltérőek
és ellentmondásosak ezért ne higgyünk csak a folyóleírásoknak
és a képernyő, valamint a vízmérce adatainak. Minden vízreszállás
előtt kötelező bejárást kell tenni., még ha ez sok időbe
telik is.
De kanyarodjunk vissza
az első nap eseményeihez. A folyó alsó duzzasztó alatti
szakaszát, már tavaly eveztük ezért a felső
részt, választottuk. Ígértes evezésnek tűnk mert
gyors egymásutánban jöttek a technikás nagy esésű és gyors
folyású szakaszok. A Melach az erdőn folyik keresztül nincs
komolyabb kialakult medre, tehát felfoghatjuk úgy is mint egy
nehezebb erdei túrát csak itt a túrabakancsok helyett kajakokban
teljesíthetjük a távot. Mindenütt a parti fákról belógó ágak,
amelyek nem nehezítették az evezést, ám annál inkább expedíciós
hangulatot kölcsönöztek a túrának. Megkönyörült rajtunk az időjárás
is és csodás délutáni napsütéssel örvendeztetett meg minket. Itt
ugyan még a teljes csapat kisebb létszámú előőrse evezett
de így is igen kellemesen telt el a nap. A jóleső fáradságot
a tavalyi évadzáróról már ismertük mikor a kiszállóhelyhez érkeztünk,
annak ellenére hogy csak 3(!) km eveztünk. A megtett szakasz kiszállója
egy hasonló kis vízerőműnél volt, mint ahol az előző
éjszaka megpihentünk. A nap már lenyugvóban volt a hőmérséklet
rohamosan csökkent és az igazat megvallva még hátra volt a transzfer
is. Ezt viszonylag hamar megoldottuk mert mindannyiunk nagy csodálatára
csak 3(!) km-t eveztünk Emlékeztünk rá a tavalyi túráról hogy
ez a folyócska 2003-ban is nagy meglepetést okozott nekünk a szakaszok
hosszát illetően. Gyors átöltözés után hajókötözgetés az
utánfutóra majd indulás hisz még meg kellet, hogy találnunk a
következő pihenőhelyet, ami egyben a találkozóhely is
volt a csapat másik, Magyarországról később induló részével.
A kemping, ahol a következő
napokat töltöttük Landeck városában található közvetlen a folyóparton.
A kihalt szinte teljesen néptelen sátrazóhelyen csak néhány elvetemült
osztrák és német kajakos ténferget de mindahányan kis fűthető
faházakban laktak. A meleg fürdő és a kempingkonyha áldásai
után mindenki megpihent és kiadósat aludt egészen hajnalig, míg
a csapat másik része meg nem érkezett. Természetesen mi jó magyar
extrém szokáshoz illően még sátrat sem vertünk, hanem egy
három oldalról és tetővel fedett kis építményben aludtunk
jó szorosan egymáshoz ezzel is erősítve a csapatszellemet.
Lassan hagyománnyá válik, hogy egy-egy ilyen túrán elő sem
kerülnek a sátrak – tök jó a szabad levegőn aludni. Az éjszaka
úgy röppent el mintha nem is lett volna. Verőfényes reggelre
ébredtünk. A most már kilenc főre duzzadt csapat a reggeli
alatt és után gyors értekezést tartott, hogy a vízállás és a harci
kedv tekintetében melyik folyót hágjuk meg aznap. Az eredmény,
amelyre jutottunk A Trissana nevű folyó volt A vízreszállás
előtt úgy gondoltam, hogy Bencsik Tomi hajója lesz a leggyengébb
láncszem a csapatban, no nem az evezős tudása, hanem a hajó
mérete miatt. Ez a nagy hosszú és nehezen forduló, Zalka Norbi
által csak gereblyének becézett hajó jobban vette az akadályokat,
mint mi összevéve mindannyian a kis rövid két métert is alig meghaladó
hajóinkkal. A folyóra a : Labebene hídnál szálltunk rá és egészen
Seeig eveztünk ez egy 5,5 km-es szakasz volt II-IV-es erősséggel
az átlagos esés: 20 m/km ezen a szakaszon a komolyabb zúgóknál
50 m/km..Vicces kis folyó volt. A vízállás alacsony volt de a
nagy esés persze érződött most is, a kevés víz miatt inkább
játékos, mint nehéz volt. Az ezt követő szakasz a Seenél
lévő zúgósorig viszont elég unalmas, sőt, bosszantóan
kopogós (, még szerencse, hogy rövid) volt. Felüdülést hozott
számunkra a katarakt, mely a kis vízállás ellenére is izgalmasnak
bizonyult. Meglepő volt, hogy azok a pontok, amik a folyó
nehézségét meghatározzák, most is elég erősek voltak, – persze
nem annyira és nem olyan hosszan – kivéve talán a piansi kataraktot.
Szikrázóan sütött a nap és harapnivalóan friss volt a levegő.
A háromezer méter magas hegyek közt húzódó folyóvölgyben evezni
nem mindennapos élmény.
A Tirol bővelkedik
a vadvízi folyókban és ebben a régióban rövid kis autókázásokkal
könnyedén elérhetőek a folyóvölgyek. Városlakó szemünk csak
itta magába a gyönyörű tájat, nem tudtunk betelni vele. A
nap végén már mindenki csak a hálózsákját kívánta. Gyors kempingkaja
és zuhanyzás után lepihentünk és vártuk a következő nap eseményeit.
Szombatra a 2003-ban elhíresült Venter Achét választottuk. Délelőtt
11 óra körül értünk be a völgybe, de itt még mindig nagyon hideg
volt – a füvön még sok helyen dér ült. Végignéztük a folyót: az
alsó szakaszon, amit tavaly is eveztünk, láthatóan kisebb volt
a víz. Vízmérce tavaly 190 cm-t mutatott, most 175 cm-t. Ez csak
15(!) cm de higgyétek el, hogy ez bizonyos helyeken nagyon sok
is lehet. Fölfelé menet, a Heiligkreuz kanyon így is elég durvának
tűnt, pedig csak egy hídról, nagyobb magasságból láttuk.
A legfölső szakaszon, Venttől lefelé nem láttunk különösebb
nehézséget. Úgy gondoltuk, hogy először megevezzük az alsó
szakaszt, majd délután a legfölsőt, addigra talán megemelkedik
ott is annyira a vízszint, hogy izgalmas legyen. Hogy miért csak
délutánra? Mert ezt a folyót egy gleccser táplálja és délutánra
mindig megemelkedik a vízszint az olvadó hó miatt. Tehát akár
azt is lehetne csinálni egy kis túlzással élve hogy a hó melyen
az ember délelőtt síel azon víz formájában délután evez.
Fantasztikusan jó volt most a Venter. A kevesebb víz miatt ugyan
érezhetően könnyebb volt, de talán élvezetesebb, játékosabb
is ezáltal. A meder viszonylag keskeny, vízmennyiség: kb. 10 mł/sec,
átlagos esés 28 m/km. Nagyon jóindulatú volt a folyó, sűrűn
következtek egymás után a nagy esések, nagy sziklák között, helyenként
egyenes sziklafalak közé zártan, de ezek viszonylag rövidek voltak,
sokszor választható útvonallal, a sziklák mögött többnyire jóindulatú
állóvizekkel és mindig kis pihenő volt utánuk. Nagyon élveztük
a folyót. Tavaly azért erre a szakaszra inkább volt jellemző
a küzdelem mint a élvezet. Ezen felbuzdulva lemondtunk eredeti
tervünkről és inkább tova libbentünk az Ötzre, annak is a
felső, Kaisers alatti szakaszára. ’99-ben nagyon elvert bennünket
itt a víz, de most elég alacsony volt a vízállás. A beszállónál
a (normál vízállásnál V-ös) katarakt azért mutatott valamit, de
semmi veszélyérzetünk nem volt a folyón. Az esés viszonylag nagy,
30m/km, viszont jobban eloszlik, mint a Venteren és a meder is
szélesebb, sok szikla kiállt a vízből, melyek mögött kényelmes
állóvizek várták az izgalamktól megfáradt kajkosokat. A katarakt
után igazából nem lehetett most érezni erős víznyomást. Érdekesség,
hogy estére nemhogy emelkedett, hanem csökkent a vízállás – 170
cm-re.
Estére városlátogatást
terveztük. Meg is történt de az egész napos evezés annyira kifárasztott
minket hogy Endrú: Gyertek sörözni! Felkiáltására is csak ketten
jelentkeztek. A rossznyelvek szerint Ők is csak az illem
kedvéért. Újabb napsütötte reggelre ébredtünk de igyekeznünk kellet,
hisz a több mint kilencórás hazafelé vezető autóút előtt
szerettünk volna még evezni egy jót.
Ekkor még nem is sejtettük,
hogy túránk legizgalmasabb napja vár ránk Elindultunk a közeli
Pitzbach nevű folyóhoz. Őszintén szólva kevés reményt
fűztünk hozzá, hogy itt tudunk egyáltalán evezni. Ez egy
kis időszakos folyócska és körös-körül mindenütt kevés víz
volt a folyókban. Ez a folyó a térkép szerint V-VI-os folyó normál
vízállásnál, de mint írtam, mindenhol nagyon kevés víz volt. A
beszállóhely felé haladva, néhány helyen megnéztük a folyót és
egész biztatóan nézett ki, teljesen belelkesültünk. Egy többnyire
nagyon keskeny, nagy esésű kis vízhozamú (most kb. 7 mł/sec)
folyó, (átlagos esése 30 m/km) tele nagy sziklákkal, amik között
nagyon gyorsan kell forgolódni. Wiesle-nél megtaláltuk a vízmércét,
ami most 100 cm-t mutatott. Ahogy az óta láttam képeken, nagy
vízállásnál ebben a szűk mederben egyszerűen nincs megállási
lehetőség, a sziklákon is átbukik a víz, nincsenek limányok.
Most viszont nagyon technikás, de evezhető, élvezetes volt.
Wiesle után szálltunk vízre. Mivel a szakirodalmak kissé ellentmondásosak,
(a vadvízi térkép az első szakaszra, a Vadvíz folyókalauz
a másodikra mondott egy X-es (evezhetetlen) részt, ha nagyon beláthatatlan
volt a folyó előttünk, mindig kiszálltunk megnézni, mi következik,
így aztán elég lassan haladtunk. Egyik szakaszán a folyó nagyon
mélyen, meredek sziklafalak között folyik. Kb félúton, a közúti
híd előtt a folyó megnyugszik, de röviddel a híd után ismét
izgalmassá válik. Itt egy nagyon keskeny, nagyon meredek hegyoldalakkal
közrevett völgyben halad a folyó, teljesen érintetlen környezetben,
az út is jócskán eltávolodik tőle Ráadásul a folyó erőssége
nemhogy csökkent, de inkább erősödött. Mivel az első
részen nem találtunk X-et, nagy volt a valószínűsége, hogy
itt találkozunk majd vele. Bejött. Legalább is először többek
véleménye ez volt. Egy nagy szikla és egy sziklafal között kb.
4-4,5 méteres vízesés volt, közvetlenül utána, pedig egy kis hengerrel,
bal oldalt kisebb szifonnal. A Kicsi persze nem hagyta ki, utána,
pedig lejött a Baloghy Peti is, mindkettőnek nagyon simán,
szépen sikerült. Én a biztosító emberek közt voltam de szerintem
legalább annyira izgultam, mint az evezősök. Az átemelés
egyébként nagyon nehéz volt. Ezen
a szakaszon már olyan sűrűn következtek az általunk
evezhetetlennek vélt részek, hogy szinte az erdőben illetve
a folyómedret szegélyező dzsungelben kellet utat törni magunknak.
Egy helyen kötéllel húztuk fel a hajót a továbbjutáshoz. 50 méternyi
evezés után ismét egy nehéz átemelés következett és megnézve a
további utat, ugyan ez várt volna ránk ismét. Ez nagyon kimerítő
volt, teljesen expedíciósra sikeredett a dolog de még nem tudtuk
csak sejtettük hogy mennyi van hátra a kiszálló helyig. A csupa
csalán és tövis őserdő próbált visszatartani és marasztalni
bennünket de mi csak törtük az utat rendületlenül néha csak 5-10
méter evezésért. Mivel nem ismertük a folyót és kezdett későre
járni az idő, félő volt, hogy ránk esteledik. Kénytelenek
voltunk hát úgy dönteni, hogy kiszállunk. Ez azonban azzal járt,
hogy egy olyan meredek hegyoldalon kellett fölmásznunk a hajókkal
80 méter magasságba, ahol hajók nélkül sem egyszerű. Kiépítettünk
egy kötéltechnikán alapuló csigás rendszert és ezen húzgáltuk
fel a hajókat és magunkat. Mire kiértünk az útra, fél óra múlva
be is sötétedett. A sötétség leple alatt felkötöttük a hajókat
és minden lehetséges ruhát magunkra vettünk, és elindultunk Magyarország
felé. A haza vezető útról nincsenek emlékeim, mert félig
kómásan az ülésben szundikálva töltöttem el és csak arra ébredtem,
hogy a többiek kirúgnak a kocsiból a ház előtt.
Azonban ez a túra is
megerősítette bennem, hogy ilyenkor, amikor már máshol nincs
víz a folyókban, ide, az Öetz környékére kell jönni, evezni. Ilyen
vízállásnál ezek az egyébként rendkívül nehéz folyók evezhetővé,
játékossá, élvezetessé válnak. Nagyon javaslom mindenkinek, aki
a IV-es szakaszokon jól érzi magát.
Szerző: Bott Máté
és Bencsik Tamás.
Fotó: Bott Máté és Zalka
Norbert
Teljes
galéria itt látható
