Megtörtént a nagy esemény, végre lecsúsztam kajakkal az elsõ vadvizemen!
Jó sok öröm és rádöbbenés jegyezte a hétvégét, jó társaságban. A túravezetõ Nagy Laci és Huszár Tomi között az elsõvizes, de feltûnõen nyugodtan borulgató-eszkimózgató Vera (zsírúj Necky Jive), a már tapasztaltabb Krisztina, s jómagam, a totál kopper Diablo Evos evezgetett le a Vágon a Liptószentmiklós határában lapuló szlalompályig, ahol találkoztunk a magyar tömeg további tagjaival. Igazán csak Balogi Petit említem meg, mert õ figurázik, fekete sisakban, egyébként futottak még Páhi Jani, csak úgy szárazföldiesen, meg az orosz ifi szlalomcsapat, õk csak úgy illusztrációnak, hogy is néz ki a pálya...

14-én gurultunk ki a szállásra, Králova Lehota vízparti kastélyába, itt van a beszállás a híd mellett. Gyönyörû idõt fogtunk ki, szombaton napsütés ezerrel, a víz áradt, pár szaktekintély szerint még nem láttak ekkora vizet az utóbbi 5 évben, jó víz már 75 cm-en van, most 147 cm-en volt, szóval a legjobbkor mentünk.
A 20 km-es túra nehézségi foka a leírás szerint WWI, de így áradásnál a két zúgón megvolt az izgalom, majd a tanpálya a szokásos III-III+ szinten. Mindkét ágat megengedték, így volt rendesen kavar az összefolyásnál, de a Diablo kezelt mindent. Nagyon élveztem, traverzok, limányba beállás, minden elem egy újdonság volt számomra, s úszás nélkül végig is pödörtem a pályán, megállva a kövek mögött, szörfözgetve a habon - nagyon élveztem. Talán egy eszkimót elnyomtam a tanpálya felsõ részén, az elsõ combat rollomat, gond nélkül ment, bár a tapasztalat meghökkentõen megdöbbentõ volt....

A túra során átemeltünk 4 gáton, amivel épp kifacsarják az utolsó csepp energiát is a vízbõl, s természetesen ezzel a karakterét is hazavágják, illetve élvezhettük a helyi szennyvíztisztító mûvek hiányát, dzsalt az OMO intelligens a vízbe melletünk, no meg ne feledjem a szeméttelepeket a víz mellett. Koszos egy népek ezek, ha nem épp a Magas Tátrában vagyunk, senki le se szarja, hogy tönkreteszik a környezetet, amibõl pedig szépen élhetnének, lévén szárazturisztikailag is gyönyörû lett volna a környék.

Az elsõ este gondolván, hogy én leszek a májer, alkoholizálásba fogtam, mint a nap hõse, örülvén felavatásomnak, ami mellesleg nagyon sikeres volt. Lecsorgott ezaz, elszórakoztunk, majd kómába dõltem.

Másnap reggel esõs idõ, fejfájás. Le a tanpályára, még ugrott egy tizest a víz, beöltöztem, oszt nosza. Az elsõ kis hengernél bevágtam magam a vízbe rögtön, eszkimó vissza, majd az újabb beállásnál már úsztam is, Huszi kicibált a dobózsákkal. Ezzel végetért aznapra a kajak számomra. Ennyit a piálásról és a májerkedésrõl, a tapasztalat életreszóló: kajak vagy ital. Nekem nem megy mindkettõ, a maradék életemre az elõbbit választottam.

Így aztán a hátralevõ idõben elszórakoztam a viharos szélben, esõben a többiek fotózgatásával, Balogi Petya szeparáltan úszik a TOPOval címû alkotásom emlékezetes maradt számomra is. Délután még ránéztünk a Belára, igencsak kopogott, hegyi beszállásnál méteres hó volt még, egy jó tavaszi olvadásnál érdemes lenne megevezni - bár híres a behordott fákról, népszerûbb nevén, rõzsegátak...

Hazafele a szintén áradó Revuca patak szaladt aaz út mellett, vágyakozva tekingettünk rá, de egy-egy mellmagasságban elhelyezett híd, csõ stb. aztán visszavett a lendületünkbõl - valahogy senki sem vágyott egy heveny fennakadásra.

Szép volt, jó volt - a fertõzés megtörtént.

Addig is, ahol megváltozik a kurzorod, ott már fent van a kép nagyban is.